Mindenmás

A filmekben lehetett eddig csak látni olyan kritikus helyzetet, mint ami az M5-ösön volt – jutalmat kaptak az autópályán történt lövöldözésben részt vevő rendőrök

A magyar rendőrök egyszerre szavatolják a magyar emberek biztonságát és lépnek fel szakszerűen az illegális bevándorlással szemben – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a tárca ünnepségén, amelyen az M5-ös autópálya fővárosba bevezető szakaszán erőszakosan fellépő, a rendőrökre tüzet nyitó embercsempészek elfogásában közreműködő rendőröket jutalmazták meg.

Rétvári Bence hozzátette: hét éve mindenki láthatja milyen ostrom alatt áll a déli határ és azt is, hogy az utóbbi két évben az illegális bevándorlók sokkal intenzívebben próbálnak bejutni az országba. Emlékeztetett: már 2021-ben is megduplázódott az illegális bevándorlással kapcsolatos esetek száma 2020-hoz képest, a novemberi adatokból pedig az látszik, hogy 2022-ben is megkétszereződött ez a szám az előző évhez képest. Az államtitkár hangsúlyozta: az, hogy a magyar emberek nemzetközi felmérések szerint is biztonságban élnek, a magyar rendőrök munkájának eredménye.

A FILMEKBEN LEHET LÁTNI OLYAN KRITIKUS HELYZETET, MINT AMI AZ M5-ÖSÖN VOLT

Nap mint nap halljuk, hogy a déli határ szerb oldalán fegyverek ropognak, de arra korábban nem volt példa, hogy Magyarországon rálőttek volna rendőrökre az embercsempészek – mutatott rá Rétvári Bence, aki szerint filmekben lehetett eddig csak látni olyan kritikus helyzetet, mint amelyet a konkrét esetben a rendőrség kamerája rögzített, és amelyet bárki megnézhetett, mert a rendőrség közösségi oldalára is feltöltötték. Arról is beszélt, hogy az embercsempészek azt az utasítást kapták, hogy ha szükséges, használjanak fegyvert a rendőrökkel szemben. Rámutatott: az utakon, amelyeken üldözték a migránsokkal teli kisteherautót, civilek is közlekedtek, az esetből rengeteg tragédia következhetett volna, de mindet sikerült elkerülni, mert a rendőrök jó döntést hoztak, és egyetlen áldozata sem lett a hajszának.

A rendőrök munkáját kifogástalannak és példamutatónak nevezte, megfogalmazása szerint higgadtan cselekedtek. Az ünnepségen 18 rendőr részesült jutalomban.

NOVEMBER 14-ÉN TÖRTÉNT AZ OMINÓZUS ESET

November 14-én reggel a rendőrök ellenőrizni szerettek volna egy, a főváros felé haladó magyar rendszámú kisteherautót az M5-ös autópályán, de a jármű nem állt meg, és a kocsiból gáz-riasztó fegyverrel több lövést adtak le a rendőrautó irányába. A rendőrök ennek ellenére tovább követték a járművet, amely végül Budapest határában megállásra kényszerült. A gépkocsivezető és a mellette ülő férfi bemenekült egy közeli erdőbe, közben további lövéseket adtak le a rendőrök irányába. Az egyik rendőr figyelmeztető lövést követően viszonozta a tüzet. A két, magát irakinak valló férfit végül a XIX. kerületben fogták el. A kisteherautóban 21 illegális bevándorló utazott, akik szír állampolgárnak vallották magukat. A lövöldözésben senki nem sebesült meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb