Közélet

Átadták a 800. szociális bérlakást Szegeden, egy kétgyermekes anyuka költözhet be

Felújított önkormányzati szociális bérlakások és ifjúsági garzonok találtak gazdára Szegeden – számolt be róla a Rádió 88, az előbbire 30, utóbbira 12 nyertes pályázat érkezett.

Az ünnepségen Botka László polgármester elmondta, az önkormányzati lakások bérleti díja nagyjából negyede, ötöde a mostani piaci albérleti tételeknek, éppen ezért óriási az érdeklődés. A 30 szociális bérlakás 28 és 68 négyzetméter közötti méretű, a havi bérleti díjuk 18 és 44 ezer forint között változik, de erre még rá lehet igényelni egy lakásfenntartási támogatást is.

A politikus arról számolt be, hogy a korábbi években 764 otthont biztosítottak a fenti módon a szegedi családoknak, a csütörtökön átadottakkal együtt viszont már 806-ra nőtt ez a szám.

A 800. szociális bérlakás oklevelét egy szegedi édesanya, Gulyásné Horváth Csilla vehette át, aki egy 11 éves fiút és egy 16 éves lányt nevel. Lakásuk a Szilléri sugárúton lesz, a hetedik emeleten, mint az átadón elhangzott, az eddigi 80 ezer helyett 31 ezer forint plusz rezsi díjért tudnak majd bérelni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb