Sport

Új nap, új bajnoki cím a Legszegedibb Sportoló díjas Pádár Nikinek: csúcsidőt úszott a 16 éves klasszis

Pádár Nikolett csúcsidővel lett bajnok, Fábián Lázár és Paksi Zsombor ob-bronzérmes – közölte a HAÁSZ SZUE, mint írták az egyesület négy úszója volt érdekelt a csütörtök délutáni döntőkben az I. Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokság második napján a Tiszavirág Sportuszodában. A Szeged365 olvasói által Legszegedibb Sportolónak szavazott Pádár Nikolett a szerdai után már a második bajnoki címét húzta be tegnap.

Pádár Nikolett ismét szerzett egy ifjúsági bajnoki címet, 50 méter gyorson új korosztályos magyar csúccsal (25.06 másodperc) ért elsőként a falhoz – írta beszámolójában a klub. Rövid pihenő után ismét rajthoz állt, a 400 méter gyors fináléjában ezüstérmes lett. A fiúk is remekeltek, a 200 méter pillangó serdülő döntőjében két szegedi is indult: Paksi Zsombor bronzérmes, Gruber Milán pedig 5. lett. Fábián Lázár két döntőben is bizonyított a gyermek korosztályban: 100 méter háton bronz medált szerzett, 50 méter háton pedig épphogy lemaradt a dobogóról. Paksi Zsombor is duplázott, hiszen a 400 méter gyors döntőjében is rajthoz állt, 8. lett.

“Niki remekül úszott a sprint távon, 400 méteren viszont túl erősen kezdett, az elmúlt másfél hétben pedig beteg volt, ami rányomta a bélyegét az állóképességére. Lázár óriásit javult délelőttről délutánra, precíz úszással ért el remek időt. Zsombor bronzérmet érő teljesítményét is nagy dicséret illeti, megismételte a nagypályás eredményét. Niki 400 méteres fináléján kívül az összes döntős szegedi szereplés egyéni csúcsot hozott, ez külön öröm számomra” – értékelte tanítványai teljesítményét Gellért Gábor, a HAÁSZ SZUE vezetőedzője.

Az ifjúsági és felnőtt mezőnyben egyaránt sikert sikerre halmozó, még mindig csak 16 éves Pádár Nikolett 7400 szavazattal nyerte meg a Legszegedibb Szegediek közönségszavazás sportolói mezőnyét. Nikit szerda este a Hungiban köszöntöttük, a Dj Dominique vezényletével megtartott díjátadó gálánkon:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb