Szegedi Arcok

Az asztma kezelésében is áttörést érhetnek el a kutatók Szegeden

A gyulladások kialakulásában, fenntartásában és megszűnésében is központi szerepet játszó fehérvérsejtek, a makrofágok mikrokörnyezeti jelek hatására végbemenő átalakulását, polarizációját vizsgálják a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai Czimmerer Zsolt vezetésével – tájékoztatott az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat titkársága.

A makrofágok az immunrendszer rendkívül plasztikus és heterogén sejtes elemei. A baktériumok, károsodott sejttörmelékek és az elhaló sejtek bekebelezésével jelentős szerepet töltenek be a fertőzések elleni védekezésben, valamint a szövetkárosodást és gyulladást követő regenerációban. Emellett antigéneket állítanak elő, citokineket és egyéb biológiailag aktív molekulákat termelnek, szabályozzák a T-sejt-aktivációt, befolyásolva ezáltal a szöveti egyensúly fenntartását és az immunválaszt.

ÚJ TERÁPIA JÖHET AZ ASZTMÁRA

Az SZBK-ban Czimmerer Zsolt vezetésével három hónapja alakult kutatócsoport a makrofágok polarizációjának hátterét, valamint a veleszületett immunrendszer sejtjeinek memóriajellegű sajátságait vizsgálják. A témához kapcsolódóan nemrég jelent meg a kutatóbiológus legfrissebb publikációja a rangos Immunity szakfolyóiratban. A makrofágok funkciójára és megjelenésére jelentősen hatással vannak a mikrokörnyezeti szignálok, amelyek különböző génaktivációs programokat indítanak el, befolyásolva így e fehérvérsejtek átalakulását. A kutatócsoport célja, hogy több módszer kombinálásával a mikrokörnyezetnek a makrofágok funkciójára és fenotípusára gyakorolt hatásait vizsgálja. A kutatás eredményének kiemelkedő szerepe lehet abban is, hogy a jövőben új terápiás megközelítéseket azonosítsanak olyan súlyos és nehezen kezelhető kórképekben, mint az asztma.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb