Közélet

Most akkor, szimpátiából vagy idegből szólt a duda? Forgalomblokkolós tüntetést tartottak Szegeden

Forgalomblokkolásos tüntetést tartottak a szabad oktatásért Szegeden, melynek során előbb 100-120, később nagyjából 150-200 fő gyűlt össze a Dugonics térre. A találkozó a Dugonics András szobornál volt, majd este 6-tól 20 percen át járták körbe a kettős körforgalom világítós karácsonyfával díszített második tagját. A megmozdulás aktív részesei voltak a szegedi autósok is, akikről a helyszínen nem tudtuk eldönteni,

  • hogy szimpátiából,
  • vagy idegből nyomják-e a dudát.

“Nincs tanár, nincs jövő” – skandálta a Dugonics téren összegyűlt sokaság, akik 18 óra után vették körbe a körforgalmat. A helyszínre nagy számban kivezényelt rendőrök profin oldották meg a közösségi közlekedési eszközök szakaszos átengedését, azonban az autósokat szinte minden irányból blokkolták. Az utóbbiból lett is némi dudakoncert, amelyet nyilván be lehet tudni a forradalmi hevületnek, meg persze annak is, hogy vannak emberek, akik csak szimplán el szeretnének jutni A-ból B-be, mondjuk rá haza, egy húzós nap után.

Szubjektív, de a forgalomblokkolásos tüntetés mindig kétélű dolog, a figyelemfelkeltés mellett arra is remek megoldás, hogy a szervezők magukra haragítsanak pár autóst.

A Dugonics téri akcióban szemmértékkel előbb 100, majd nagyjából 150-200 ember vett részt, a demonstrációban résztvevők 18:20 után a Széchenyi térre mentek, itt mécsesekből és gyertyákból rakták ki az ellenállás közös szimbólumát, a piros körben felkiáltójelet. A szegedi Egységes Szülői Front és a STEP – Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja által meghirdetett esemény a Grand Caféban ér véget, ahol vitafórumot tartanak az oktatásról.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb