Közélet

Rusvai Miklós: folyamatosan nő a légzőszervi megbetegedések száma hazánkban, amelynek háromnegyedét továbbra is a koronavírus okozza

Magyarországon jelenleg légzőszervibetegség-járvány van, amelynek nagyjából háromnegyedét továbbra is a koronavírus okozza. A maradék egynegyedért különböző náthavírusok, valamint az influenza a felelős – mondta Rusvai Miklós.

A virológus szerint bár folyamatosan nő a légzőszervi megbetegedések száma, az arány az utóbbi négy hétben változatlan, tehát Magyarországon továbbra sincs influenzajárvány. A szakember úgy véli, nem az emberek váltak érzékenyebbé a légúti fertőzésekre, hanem a kötelező maszkviselés megszüntetése adott még több lehetőséget a fertőzések átadására. “Nyár óta kinyílt a világ, megszűnt minden óvintézkedés, és már nem is vagyunk olyan óvatosak, mint az elmúlt két és fél évben, ami óhatatlan azzal jár, hogy a légzőszervi betegségek könnyebben terjednek” – fogalmazott Rusvai Miklós az InfoRádiónak.

A FIATALOK VANNAK VESZÉLYBEN

Rusvai Miklós hozzátette, hogy jelenleg a fiatalok a legveszélyeztetettebbek, mivel még nem estek túl annyi légzőszervi megbetegedésen, mint az idősebbek, ezért kevésbé védettebbek. Ennek alátámasztásaként példaként felhozta, hogy a fertőzöttek kétharmada a fiatalabb korosztályból kerül ki: egyik részük 14 év alatti, míg a többi 14 és 35 év közötti. A szakember a tridémiáról, amely három légúti betegség, a koronavírus, az influenza és az RSV egyidejű terjedését jelenti, elmondta, hogy ez nem egy újfajta vírus, és nem is a vírusok rekombinálódása, csupán egy fertőzési forma. A rekombinálódásra lehetőség sincsen, mert a genetikai információjuk jobban eltér, semhogy a kereszteződés létrejöhetne – fejtette ki Rusvai Miklós.

EMELKEDETT A KORONAVÍRUS KONCENTRÁCIÓJA A SZENNYVÍZBEN SZEGEDEN

Országos átlagot tekintve tovább növekszik a szennyvíz koronavírus koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján. Azt írták: a 49. héten a vizsgált városok többségénél emelkedő tendencia figyelhető meg; Budapest mindhárom szennyvíztisztító telepének ellátási területén, a Budapest környéki agglomerációs településeken, valamint:

  • Debrecenben,
  • Miskolcon,
  • Pécsett,
  • Salgótarjánban,
  • Szegeden,
  • Szekszárdon,
  • Szolnokon,
  • Veszprémben
  • és Zalaegerszegen.

A mért eredmények kilenc helyszínen stagnáló tendenciát mutatnak, csökkenés egyetlen vizsgált mintavételi helyen sem mérhető. A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja minden vizsgált helyszínen az emelkedett tartományba esik az NNK közlése szerint.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: why not look here
'Fel a tetejéhez' gomb