“Szeged a kezdetektől igyekszik jó példa lenni a vidéki tanárok számára” – így látja a demonstrációkat a Deák Ferenc Gimnázium pedagógusa
Az idei tanév első féléve lassan véget ér, és nagy kérdés, hogy mi lesz a szeptember óta folyamatosan zajló oktatásügyi megmozdulások folytatása, mennyiben csillapítja a kedélyeket a rezsiválság miatt hosszabbra nyújtott téli szünet, vagy a kormány által többször is beígért, januártól esedékes tanári béremelés.
A HVG szerint az mindenesetre jól látszik, hogy a legutóbbi, november végi tanárkirúgások után új lendületet kaptak a tiltakozók az elmúlt hetekben. A Civil Közoktatási Platform frissülő térképe megmutatta azt is, hogy egyáltalán nem csak a főváros ügye ez: a legutóbbi sztrájkhoz 640-en csatlakoztak, és 121 településen 450 tiltakozó akció volt országszerte. A szeptember óta pedig legalább 310 település ezer intézménye csatlakozott valamilyen formában az őszi tiltakozási hullámhoz, többek között Szeged is.
SZEGED A KEZDETEKTŐL IGYEKSZIK JÓ PÉLDA LENNI A VIDÉKI TANÁROK SZÁMÁRA
A Szegedi Deák Ferenc Gimnázium magyar-, történelem- és médiatanára, Erdélyi Eszter mesélt a helyi demonstrációkról a HVG-nek. A tanárnő szerint itt könnyen megmozdulnak az emberek, hogy kiálljanak magukért vagy a számukra fontos ügyekért. A Szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanára azt mondja, nem véletlen, hogy itt nem is most ősszel kezdték a tüntetést, számos szegedi tanár vett részt már januárban, az első figyelmeztető sztrájkban is, és azóta folyamatosan aktívak. “Szeged a kezdetektől igyekszik jó példa lenni a vidéki tanárok számára” – magyarázza Erdélyi. Helyi szinten a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja (STEP) már évek óta dolgozik a köznevelésben dolgozók összehozásán, de az őszi tanári tiltakozási hullám idején más vidéki városokkal is felvették a kapcsolatot, hogy ne elszigetelve, hanem közösen tudják képviselni az oktatás ügyét.
SZOLIDARITÁS ÉS SZTRÁJKJOG
Az interjúból az is kiderült, hogy Szegeden is ugyanazon problémák miatt szólal fel egyre több tanár, mint az ország bármely másik pontján. Egyrészt szolidárisak a polgári engedetlenség miatt kirúgott kollégáikkal, másrészt kiállnak a tanárok sztrájkjogáért, az iskolák és a pedagógusok autonómiájáért, az oktatásra szánt források növeléséért. Bár a szegedi tanárok is úgy érzik, hogy olyan helyen élnek és dolgoznak, ahol országos viszonylatban könnyebben mozdulnak meg az emberek, Erdélyi tanárnő szerint azért itt is akadnak leküzdendő akadályok: „Itt is át kellett törni sok falat. Az elmúlt években Szegeden is jellemző volt a megosztottság, a széttagoltság és az atomizáció, de most úgy érzem, hogy sikerült felerősíteni az egymás iránti szolidaritást” – mondja. Ennek fontos példájaként említi, hogy a szakképzési centrum iskolái mellett a szegedi piaristák is sztrájkoltak decemberben. Kiemeli azt is, hogy nemcsak a pedagógusok, de a szülők és a diákok is egyre több helyen megmozdulnak.
“Folyamatosan dőlnek le a minket egymástól elválasztó falak: tankerület, szakképzési centrum, egyházi vagy alapítványi iskola, mindegy, most az egymásra találásnak van itt az ideje” – mondta. Szegeden mérföldkőnek számított Erdélyi Eszter szerint az az október 20-ai esemény, amikor az egyetem központi épülete előtt, a Dugonics téren felolvasták a kölcseys tanárok kirúgása után megfogalmazott közös nyilatkozatukat. Ezt első körben több mint 600 szegedi és környékbeli pedagógus írta alá, de az azóta eltelt két hónapban már ezernél is többen csatlakoztak hozzá.
MINDENKI FÉL, AKI KOCKÁZTAT
Erdélyi Eszter úgy látja, most már országszerte megtapasztalható, hogy egymástól független kis szigeteken is fellobban az oktatásban kialakult, tarthatatlan állapot elleni tiltakozás. Szerinte ugyanakkor fontos cél, hogy ezek a szigetek összeérjenek, erősítsék egymást, és azt mondja, hogy ennek a törekvésnek az egyik motorjaként működik Szeged. “Vigyázó szemünket mi is a fővárosra vetjük, de nem Budapestről irányított dolgokról van itt már szó, hanem arról, hogy egy közös akarat mutatkozik meg országszerte” – mondja a szegedi Deák-gimi tanára, aki szerint a tanárkirúgásokkal, tankerületi fenyegetésekkel már nem lehet elhallgattatni az oktatásügyet szívükön viselő pedagógusokat. „Szerintem mindenki fél, aki kockáztat, én is félek, mert nem szeretném elveszíteni nyugdíj előtt pár évvel az állásomat. De mindenkinél eljön az a pont, amikor ez a félelem a mérleg egyik serpenyőjében már könnyűnek találtatik például ahhoz képest, hogy a szemünk előtt végzik ki – szimbolikus értelemben – a kollégáinkat” – mondta a szegedi pedagógus.
