Kikapcs

Megérkeztek a fülesbaglyok a tarjáni városrészbe, 70-80 gubbasztó madarat is meg lehet figyelni egyszerre

Kevesebb erdei fülesbagolyra számítanak idén, mint a korábbi években. Az aszályos időjárás miatt kevesebb a mezei és az erdei pocok, ami a fő elesége a baglyoknak, ezért valószínűleg tavasszal kevesebb fiókát hoztak a világra. A napokban költöztek be városi telelőhelyeikre a baglyok és ebben a hónapban kezdődik meg országos számlálásuk. Szegedre is megérkezett a szokásos nagy csapat. 70-80 gubbasztó madarat is meg lehet figyelni egyszerre a tarjáni városrészben. Ide csaknem 10 éve járnak vissza telente – írja az RTL.

Megérkeztek a tarjáni városrészbe az erdei fülesbaglyok. A RTL beszámolója szerint a környéken lakók nagyon szeretik őket. Az egyik járókelő szerint nagyon érdekes, hogy amerre megy az ember, arra fordítják a fejüket. Az is kiderült, hogy az idei évben egy japánakác lett az otthonuk. “Itt bent védettséget kapnak, egy biztos helyen tudnak nappalozni, kint viszont a táplálékukat találják meg” – magyarázta Tokody Béla, a Magyar Madártani Egyesület program koordinátora.

JANUÁRBAN SZÁMOLJÁK MEG ŐKET

Minden évben januárban számolják össze az erdei fülesbaglyokat. 2020-ban 16 ezer egyedet számoltak meg országszerte, tavaly már csak 11 ezer példányt találtak. Tokody Béla az RTL Híradónak azt mondta, a madarak még nincsenek veszélyben, de arra számítanak, hogy az aszály miatt idén kevesebb erdei fülesbaglyot tudnak majd megszámolni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb