Mindenmás

Megszólalt az újbudai rendőrgyilkos: “általában tiszta a lelkiismeretem”

“Általában tiszta a lelkiismeretem” – mondta a Borsnak az a férfi, aki csütörtök este késsel meggyilkolt egy 29 éves budapesti rendőrt. 

“ÁLTALÁBAN TISZTA A LELKIISMERETEM”

Egy fővárosi kórház kórtermében tartják őrizetben azt a férfit, aki csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt és két másikat megsebesített. Mint a Bors megírta, a férfi tudatánál van, s a történtekkel kapcsolatban kérdésükre elmondta, “általában tiszta a lelkiismeretem”.

A GYANÚSÍTOTT BÜNTETETT ELŐÉLETŰ, A CSÜTÖRTÖKI TÁMADÁST FELFÜGGESZTETT SZABADSÁGVESZTÉS PRÓBAIDEJE ALATT KÖVETTE EL

A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. Az elkövető nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen – ismertették. A gyanúsított büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el. A csütörtöki támadást garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el, és hasonló bűncselekmény miatt jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is áll – tudatta a főügyészség.

A FŐÜGYÉSZSÉG INDÍTVÁNYOZTA A GYANÚSÍTOTT LETARTÓZTATÁSÁT

Tekintettel arra, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, a főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A kényszerintézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap dönt – olvasható a közleményben.

HŐSI HALOTTNAK NYILVÁNÍTJÁK AZ ELHUNYT BAUMANN PÉTERT

A rendőrség szóvivője, Gál Kristóf szerint vizsgálják a helyszínre kiérkező rendőrök szakszerűségét, de a jelenlegi állás szerint szakszerűen és jogszerűen jártak el, az arányosság elveinek is megfeleltek, mondta. „Ezek a rendőrök, akik intézkedtek, hősök voltak”, mert akár civil életet is menthettek az intézkedéseikkel, mondta a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozásért felelős főügyészhelyettese, Fürcht Pál. A halott rendőrt Baumann Péternek hívták, a rendőrség szerint kilenc és fél éve szerelt fel, az utóbbi időben körzeti megbízottként dolgozott. 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték a kollégái.

AZ EGYIK SÉRÜLT RENDŐR MÁR OTTHON LÁBADOZIK, A MÁSIK VALÓSZÍNŰLEG MA HAGYHATJA EL A KÓRHÁZAT

Szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook oldalán közölte, Dobos László r. törzszászlós szolgálatirányító parancsnok otthon felesége és másfél éves kisfia társaságában gyógyulgat. Kállai László r. főtörzszászlós, körzeti megbízott még a kórházban van, de reményeik szerint már ma ő is hazamehet, hogy családja körében lábadozzon.

Forrás: borsonline.hu/Budapesti Rendőr-főkapitányság FB oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb