Mindenmás

Beismerte tettét az újbudai rendőrgyilkos, egy hónapra letartóztatásban marad – elmegyógyintézetbe zárják

Tényfeltáró, beismerő vallomást tett a bíróságon az a férfi, aki január 12-e csütörtök este késsel támadt három rendőrre, akik közül egyet olyan súlyosan megsebesített, hogy életét veszítette. Mivel a gyanú a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint teljesen egyértelmű, a férfi letartóztatását február 15-ig elrendelték, tudta meg a Telex.

FEBRUÁR 15-IG ELRENDELTÉK LETARTÓZTATÁSÁT, ELMEGYÓGYINTÉZETBE ZÁRJÁK

Az MTI értesülései szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt rendelte el a kényszerintézkedést február 15-ig. A letartóztatás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki. Az ülésen a férfi tényfeltáró, beismerő vallomást tett. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett – olvasható a közleményben.

KORÁBBAN IS MEGGYŰLT A BAJA A TÖRVÉNNYEL

A gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette. A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt – ismertették. A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt – mutattak rá a közleményben.

A GYANÚSÍTOTT ALKALMI KÁBÍTÓSZERFOGYASZTÓ

Hozzátették, a gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza. “A fentiek, valamint a terhelt által a cselekménye körülményeiről és motivációjáról tett nyilatkozat alapján a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében” – írta az ügyészség.

A VÉGZÉS ELLEN A GYANÚSÍTOTT ÉS VÉDŐJE FELLEBBEZETT

Tudatták, hogy a végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett. Az ügyészség az esetről korábban beszámolva azt írta: január 12-én este állampolgári bejelentés miatt érkezett ki a rendőrség a XI. kerületi, Lecke utcai társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés közben a 35 éves férfi próbálta megakadályozni megbilincselését, és a kiérkező mindhárom rendőrt megszúrta egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel. A támadásban az egyik rendőr a combján, a másik a karján és a mellkasán szenvedett szúrt sérülést, míg a harmadik rendőrt szívtájékon érte az egyik szúrás, és meghalt – fűzték hozzá.

“ÁLTALÁBAN TISZTA A LELKIISMERETEM”

A férfinak korábban többször is meggyűlt a baja a törvénnyel, ha a bíróság bűnösnek találja a mostani ügyben, akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat. A támadó tudatánál van, s a történtekkel kapcsolatban az egyik bulvárlap kérdésére azt mondta, általában tiszta a lelkiismerete. 

Forrás: telex.hu/MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb