Kikapcs

Peller Károly: „Ahogy átlépem a Szeged város táblát, rögtön egyfajta otthonérzés fog el” – exkluzív interjú a Szegedi Operett Gála rendezőjével

Habár a legtöbb kulturális intézmény ideiglenesen bezárta kapuit, nem maradunk izgalmas színházi élmény nélkül év elején sem Szegeden, február 5-én, vasárnap ugyanis a legnagyobb operett slágerek csendülnek fel az IH Rendezvényközpontban, a Kivilágos virradatig című Szegedi Operett Gála keretében, melynek sztárvendége Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes lesz. A nagyszabású eseményről az est megálmodójával, rendezőjével és egyben fellépő művészével, Peller Károllyal beszélgettünk.

AZ ELŐADÁS FELLÉPŐI VALAMENNYIEN SZEGEDI, ILLETVE SZEGEDHEZ KÖTŐDŐ SZÍNÉSZEK

A művész elmesélte, az operett gála ötlete egy László Boldizsár operaénekessel, a Szegedi Nemzeti Színház állandó vendégével folytatott beszélgetés során született meg. „Szerettünk volna egy jó operett gálát megvalósítani Szegeden, ráadásul pont abban az időszakban, amikor a legtöbb kulturális intézmény zárva tart, így kapóra jött, hogy előadásunkkal egy kis kultúrát csempészhetünk a szegedi színházszerető közönség életébe” – mondta el a kezdetekről Peller Károly. Az est különlegessége, hogy Oszvald Marika mellett az előadás valamennyi fellépője szegedi, illetve Szegedhez kötődő színész, így az örökzöld operett dalok olyan művészek előadásában fognak felcsendülni, mint Vajda Júlia, Szilágyi Annamária, Kónya Krisztina, Nánási Helga, László Boldizsár, Cseh Antal, Kendi Lajos és maga a rendező, Peller Károly. „Oszvald Marikával már egy jól összeszokott párost alkotunk, de a szegedi művészek közül is már mindenkivel dolgoztam és mindenkivel jó kapcsolatot ápolok, így gördülékenyen tudunk együtt dolgozni” – mondta el a művész. A gálán közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekart pedig Makláry László Kiváló és Érdemes művész vezényli, aki még Vaszy Viktor mellett is dirigált operákat a szegedi színházban.

“AHOGY ÁTLÉPEM A SZEGED VÁROS TÁBLÁT, RÖGTÖN EGYFAJTA OTTHONÉRZÉS FOG EL”

Peller Károly elárulta, habár semmilyen családi kötődése nem fűződik Szegedhez, mégis sokat jelent neki a város. „Ahogy átlépem a Szeged város táblát, rögtön egyfajta otthonérzés fog el. Talán azért, mert kulturálisan izgalmas hely, mindig mosolygós, vidám arcokat látok magam körül sétálás közben, de nagyon tetszik a belváros építészete is. Nagyon szeretem a parkokat, nyáron a fürdési lehetőségeket, de színházi emberként nyilván számomra a Szegedi Szabadtéri Játékok és Szegedi Nemzeti Színház az, ami a legkülönlegesebb helyet foglalja el a szívemben” – mondta el a művész, majd azt is hozzátette, a Szabadtéri Játékok már gyermekkorában is nagyon megragadta. „Első Szabadtéri élményeim közé tartozik az István, a király és a Macskák előadása. Ráadásul egy extra élményben is részem lehetett: apukám hentesboltjába járt egy világosító bácsi, aki a Szegedi Szabadtérin is dolgozott, és ő csomó olyan helyre bevitt, ahová egyszerű földi halandó, néző nem juthatott be. Utána minden nyáron ott voltunk a Szabadtérin, s megnéztünk egy-egy darabot” – idézte fel emlékeit a művész.

AZ OPERETT GÁLÁN MAGYAR SZERZŐK ISMERT MŰVEIBŐL HALLHAT VÁLOGATÁST A KÖZÖNSÉG

Hozzátette, a város iránti szeretete mit sem változott az évek során, amikor például 2019-ben a Mágnás Miskát rendezte a Szegedi Nemzeti Színházban, élete egyik legboldogabb időszakát élte át a Napfény városában, így nem csoda, hogy idén februárban egy grandiózus operett gálával kedveskedik a szegedieknek. „Az esten elhangzó dalokat csak magyar szerzők műveiből válogattam. A legfontosabb szempont az volt, hogy egy jól működő operett gála legyen, tehát a gyors és lassú számok megfelelő ütemben váltakozzanak, hogy mindig fenn tudjuk tartani a nézők figyelmét, azok a slágerek hangozzanak el, amelyeket a közönség együtt tud dúdolni az énekesekkel. Természetesen Huszka Jenőnek, az egyik legismertebb magyar operett szerzőnek, a város szülöttjének műveiből is felcsendülnek szerzemények” – árulta el Peller Károly.

AZ OPERETT NÉPSZERŰSÉGÉNEK TITKA, HOGY EGY OLYAN DOLOGRÓL SZÓL, AMI MINDANNYIUNK ÉLETÉBEN JELEN VAN, A SZERELEMRŐL

Azt, hogy a zenei műfaj mennyire népszerű Szegeden, mi se bizonyíthatná jobban, minthogy az előadásra gyorsan elkapkodták a jegyeket, így az esti előadáson felül a szervezők szintén február 5-re egy második gálakoncertet is meghirdettek. De mi is az operett titka, ami ennyi érdeklődőt vonz? „Az operett titka, hogy egy olyan dologról szól, ami valamennyiünk életében jelen van, ez pedig nem más, mint a szerelem. Nyilván ez egy teljes operett előadásra vonatkozik, bár a dalok nagyrésze is a szerelemről szól. Az egymásra találásról, vagy az egymás utáni vágyódásról, melyben minden korosztály megtalálja a kedvére valót. S valahogy belénk van kódolva ez a sírva vigadós dallamvilág, hogy mi, magyarok képesek vagyunk a legnagyobb örömünkben is sírva fakadni, ahogy a legnagyobb bánatunkban is mulatni, vagy nevetni saját magunkon. Ráadásul ezek a dalok még azoknak is ismerősen csenghetnek, akik nem kedvelik, vagy nem ismerik az operetteket. Hogyha meghallják a Délibábos Hortobágyon című dalt, vagy a Hajmási Pétert, az biztos, hogy legalább egy sort tudnak belőle énekelni, mert valahol már hallották, nagyszülőknél, esküvőkön, valahol már megérintettek mindannyiunkat” – mondta el az est rendezője. 

SZÁMOS ZENEI MEGLEPETÉS IS VÁR AZ ESTEN A KÖZÖNSÉGRE

Mint megtudtuk a rendezvényen számos zenei meglepetés is vár a közönségre. Lesz olyan például, hogy komoly operaénekesek vicces, humoros dalokat adnak elő, vagy olyan, hogy egy szólót két hölgy énekel, de különlegesség az is, hogy az est konferansziéja, a Rádió 88 műsorvezetőjeként is ismert Nemes Roland énekelni fog. Peller Károly elárulta, ő maga is nagyon szereti ezeket a slágereket énekelni, rengetegszer elő is adta már őket, de mostanában egyre inkább a rendezés, a színházcsinálás áll érdeklődésének középpontjában. „Összefogni mindazt, amit tanultam, tapasztaltam, nagyobb örömmel tölt el, jobban kielégíti az egész lényemet” – mondta el Peller Károly. 

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ai nude
'Fel a tetejéhez' gomb