Szegedi Arcok

Gyermekes szülők vs szegedi sofőrök: nagyon sok helyi gépjárművezető nyújt segítséget a közösségi közlekedésben, ma is kaptunk egy ilyen történetet

Rácsukta az ajtót a babakocsira, majd úgy indult el a járművel a trolivezető Szegeden – írtuk meg elsőként pontosan egy hete, majd az SZKT és a kismama is megszólalt az ügyben. Cikkünk megjelenését követően egy másik történetben viszont arra hívtuk fel a figyelmet, hogy nem szabad általánosítani, hiszen nagyon sok szegedi sofőr nyújt segítséget a közösségi közlekedésben. Pont egy ilyen példaértékű sztorit kaptunk ma is, ezúttal János olvasónktól!  

Pont egy hete történt, hogy az egyik szegedi édesanya, Nóra arról számolt be, hogy miután elkísérték a nagyobb gyermeket az oviba, a Diófa Vendéglő megállónál szerettek volna a babakocsival, benne egy 6 hetes kisbabával felszállni az 5-ös jelzésű trolira, ám a sofőr valamilyen oknál fogva egyszerűen rácsukta az ajtót a kocsira és elindult a járművel. Az utasoknak és a szerencsének köszönhette az anyuka, hogy nem történt nagyobb baj.

Mint kiderült, az SZKT is bocsánatot kért Nórától, majd ezzel együtt egy másik, pozitív történet is napvilágot látott a sofőrökkel kapcsolatban. A beszámoló szerint az egyik apuka kisfia rosszul lett a 24-es járaton, ahova sajnos be is hányt. Mint megírtuk, a sofőr hátra ment, hogy megnézze mi a baja a gyereknek és még azt is megnézte, hogy nem lázas-e. Az apuka szerint nagyon segítőkész volt és nagyon kedves. A történet jól mutatja, hogy nem szabad általánosítani sem.

RENGETEG SOFŐR FIGYEL A BABAKOCSIS UTASOKRA, MA SEM VOLT EZ MÁSKÉNT

Nos, mára is jutott egy igazán példaértékű történet, amire János olvasónk hívta fel a figyelmünket. Mint szerkesztőségünknek küldött levelében írta: “2023.02.02-án, 11 órakor a Csillag téren, a Víztorony tér felé haladó oldalon állt be a T-624 rendszámú zöld troli. Legnagyobb meglepetésemre a jármű vezetője kiszállt és hátra ment az utolsó előtti ajtóhoz. Azt gondoltam, hogy valamelyik utas “rendetlenkedik” vagy az ajtóval van probléma. Egyik sem! Egy babakocsis fiatal hölgynek segített leszállni, mivel a troli nem alacsonypadlós volt. Ez igazán elismerésre méltó és úgy gondolom, ha a negatív cselekedet (babakocsi odazárása) nyilvánosságra került, akkor kerüljön nyilvánosságra a pozitív is” – emelte ki János, és szavaival nem tudunk vitatkozni, száz százalékban egyetértünk vele!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb