Közélet

Új rendelet született: mentesülhet a SZETÁV is a kötbér kifizetése alól

Mentesülhetnek a fel nem használt földgázért fizetendő kötbér alól az önkormányzati cégek. Az új rendelet érintheti a SZETÁV-ot is, ugyanis a vállalatnak is több milliós kötbért kellene fizetnie. Az erről szóló rendeletet Orbán Viktor írta alá – írja az Index.

A Szegedi Hőszolgáltató Kft. a múlt év végének enyhe időjárása miatt 190 milliós kötbért fizet az állami energiakereskedőnek, mert kevesebb gázt fogyasztott az előre tervezettnél – írtuk meg januárban, viszont az új rendelettel a jövőben mentesülhet a fizetés alól, hiszen az önkormányzati szövetségek javaslatára az önkormányzat és a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgázmennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük. Ezzel lényegében egységesen 40 százalékra nő a szerződéseikben legfeljebb 25 százalékos szinten rögzített alsó toleranciasáv.

AKÁR A 40 SZÁZALÉKOS ALULVÉTELEZÉS IS MEGENGEDETT

A kérdés rendezésének igényét az Energiaügyi Minisztérium kezdeményezésére a napokban megtartott fórumon vetették fel az önkormányzati szövetségek. A javaslaton alapuló jogszabályváltozás nyomán a szerződött gázmennyiséghez képest már akár 40 százalékos alulvételezés is megengedett a helyi cégek számára. Kizárólag azt kell tíz napon belül, írásban jelezniük a kereskedőknek, ha ragaszkodnak a szerződésben rögzített minimális mennyiség érvényesítéséhez. Minden egyéb esetben a földgázkereskedő a jogszabály erejénél fogva, külön igénylés nélkül alkalmazza a rendeletben megszabott 60 százalékot. A döntés például települési távhőszolgáltatókat is mentesíthet a lekötött, de fel nem használt gáz után fizetendő kötbér alól. A kormány az ellátásbiztonság megőrzése érdekében a közintézmények fogyasztásának csökkentésével fékezte a gázfelhasználás ütemét. A központi állami hivatalok több mint száz ingatlanban kevesebb földgázt fogyasztva közel 1,7 milliárd forintot takarítottak meg 2022 utolsó négy hónapjában – írja közleményében az Energiaügyi Minisztérium.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb