Szegedi Arcok

Elő a kocsival, megvan, hogy kit visz suliba Bodó Ricsi: a 10 éves Boti a kiskékeket erősíti és négy éve nagy rajongója a csapatnak

Bodó Ricsi taxisnak állt, sőt, elvisz a suliba – írtuk meg múlt héten, ma pedig kiderült, hogy ki lesz a szerencsés gyerek, akit elfuvaroz az iskolába a csapat magyar válogatott játékosa. Az OTP Bank-PICK Szeged játékára sok-sok levél érkezett, viszont Harmati Botond mindent vitt, ő lesz a szerencsés, akit február 14-én a suliba visz Ricsi.

A kékek a honlapjukon jelentették be a szerencsés nyertest. Mint írták, több tucat levél érkezett a PICK Arénába, rengetegen neveztek a Suliba visz Bodó Richárd játékra. “Csapatunk magyar válogatott játékosa nem győzte olvasni a leveleket, amiket a gyerekektől kapott” – írták, majd hozzátették, hogy szerdán már csak kilenc szerencsés maradt a sorsolásra.

BOTOND PÉLDAKÉPE BODÓ RICSI

A szerencse végül Harmati Botondnak kedvezett. A 10 éves kisfiú négy éve nagy rajongója a csapatnak, Ricsinek, akit a példaképének tekint. Boti a kiskékeket erősíti, Bodó Richárd volt az ő korosztályának a mentora: „Emlékszem, mikor bejöttél hozzánk az edzésre, és amikor nyílt az ajtó és megláttalak csak ámultan a „Nagyságodtól” – Boti ilyen sorokkal kedveskedett, és ő lett az a szerencsés, akit győztesként kisorsoltak. Mint kiderült, jövő kedden, február 14-én mennek Botiért, Ricsi előáll a kocsival, és a Tabán Általános Iskoláig autóznak. Biztos, hogy hatalmas élmény lesz a kisfiúnak, akinek példaképe Ricsi.

Mindezek mellett választottak egy különdíjast is, Nagy Csongort, aki Rókusi Általános Iskola tanulója, de nap mint nap Ópusztaszer mellől jár be tanulni. Amikor jó idő van, akkor édesanyjával sokszor kerékpárral teszik meg ezt az utat. Csongi meghívta magukhoz Ricsit, amint jó idő lesz, akkor élnek a lehetőséggel, és meglátogatják őt is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb