Szegedi Arcok

Jótékonysági estet tartott a Szeged Első Lions Club, a felajánlásokból két szervezetet is támogatni tudtak

A Szeged Első Lions Club (SZELC) a Hunguest Hotel Forrásban, Szegeden tartotta meg jótékonysági vacsoraestjét. A SZELC a szokásos bál helyett azért döntött a vacsoraest mellett, hogy minél kevesebb költséggel, minél több jótékonysági bevételre tegyen szert, így megvalósítva a rendezvény által kitűzött célt – írja a szegedi szervezet szerdai sajtóközleményében.

Mint kiemelték, a mintegy 200 fős közönség a Lions Magyarország himnusza után, köszöntötte:

  • Koncsik Istvánt a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének Kormányzóját,
  • Németh István volt Kormányzót,
  • Mihályi Gézát a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének zónaelnökét,
  • Kóti Zoltánt a Szent-Györgyi Rotary Club elnökét,
  • Dr. Pintér Gábort a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumának elnökét,
  • és a Szegedi Hospis Alapítvány kuratóriumának elnökét Veres Rózsát,
  • valamint az alapítvány betegápolási vezetőjét Tóth Dorinát.

KÉT SZERVEZETET TÁMOGATTAK

A Szeged Első Lions Club korábbi rendezvényeinek gyakorlatához hasonlóan, idén is olyan nemes célokat találtak, melyek támogatásra érdemesek. Idén a felajánlásokból két szervezet támogatása tudott megvalósulni:

  • a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványé 
  • és a Szegedi Hospice Alapítványé.

Mint tovább kiemelték, átadták a két alapítvány kuratóriumi elnökének, Dr. Pintér Gábornak és Veres Rózsának az 1-1 millió forint támogatásról szóló adományleveleket is. A kuratóriumi elnökök köszönő beszédükben bemutatták tevékenységüket és elmondták, mire szánják a kapott pénzt. Mindezek mellett elismerést kapott Heizler Tamás, a Szeged Első Lions Club leköszönő titkára is. Azt is kiemelték, hogy külön megtiszteltetés érte a SZELC-et, hiszen a Kormányzó felkérte és a felkérés elfogadását követően Mihályi Géza szegedi oroszlánt jelölte a Szövetség II. alkormányzójának.

KORTÁRS BALETT ÉS BLUES KONCERT

Az est további programjában a Szegedi Kortárs Balett társulatának műsorát nézhette meg a nagyérdemű, akik  táncrészletet adtak a Blue című produkciójukból. A vacsora után Almási Enikő énekművész és Mohai Szilárd gitárművész zenei programját élvezhette a közönség, majd a Bánya Blues Band tartott egy izgalmas blues koncertet, Olajos Csaba vezetésével. A koncert után a The Dirty Boots zenekar húzta a talpalá valót.

A rendezvényt támogatta:

  • a Digitál Számítástechnikai és Szolgáltató Kft.
  • a Ferroép Zrt.
  • a Nexum Magyarország Kft.
  • a Printker Office Land Zrt.
  • a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
  • a Szeplast Zrt.
  • a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft.
  • a Lombard Portfólió Zrt.
  • a La Contessa Hotel Szilvásvárad
  • a Kortárs Balett Alapítvány Szeged
  • a www.webradio.hu
  • Kóti Zoltán
  • Dr. Nagy Zsolt
  • Dr. Bódi György
  • a Szeged Első Lions Club Tagjai és Pártoló Tagjai
  • valamint valamennyi vendég, akik a vacsorajegyek ill. adomány kártyák megvásárlásával támogatták a rendezvényt.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb