Szegedi Arcok

Pro Scientia életműdíjat kapott Venetianer Pál, a molekuláris biológia neves kutatója, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont egyik alapítója

Venetianer Pál a molekuláris biológia neves kutatója kapta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szegedi bizottságának idei Pro Scientia életműdíját, az elismerést csütörtökön adták át a testület közgyűlésén – írja az MTI.

Mint kiemelték, az MTA szegedi bizottság 2019-ben a nemzetközi színvonalú, iskolateremtő tudományos munka elismeréséül alapította Pro Scientia életműdíjat. A díj Bánvölgyi László szobrászművész Albert Einstein 1933 című kisplasztikája, amelynek szoborváltozata 2008 óta látható az akadémiai bizottság épületének udvarán.

VENETIANER PÁL A SZEGEDI BIOLÓGIAI KUTATÓKÖZPONT EGYIK ALAPÍTÓJA

Krisztin Tibor, a bizottság elnöke elmondta, Venetianer Pál 1935-ben született Budapesten, biológia-kémia tanári diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte. Kutatói pályája a Semmelweis Egyetemen indult, majd a Szegedi Biológiai Kutatóközpont egyik alapítója lett. A biokémiai intézetben kezdett dolgozni, melyet később igazgatóként vezetett, 1994 és 1996 között pedig főigazgatóként irányította a központot.

A GÉNIZOLÁCIÓ VOLT A FŐ KUTATÁSI TERÜLETE

Pályája kezdetén a génizoláció volt fő kutatási területe, ami a génsebészeti technikák fejlődésével vált lehetővé, és melyet elsőként alkalmazott Magyarországon munkatársaival. Később érdeklődése a molekuláris biológus legfontosabb eszközeit jelentő enzimek felé fordult, melyekkel tetszés szerint lehet a DNS-t vágni és módosítani. Százhúsznál is több tudományos közleménye mellett számtalan tudomány-népszerűsítő cikk és kötet szerzője. Gyakori szereplője a média tudományos-ismeretterjesztő műsorainak, szenvedélyesen érvel az áltudományos nézetekkel szemben, különösen a genetikailag módosított növényekkel és élelmiszerekkel kapcsolatos vitákban. Tevékenységét számos díjjal ismerték el, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét és a Szegedért Alapítvány fődíját is. Venetianer Pál a díj átvételekor egykori mestere, Straub F. Brunó és Alföldi Lajos mellett fiatal kollégáinak mondott köszönetet, akiket megfogalmazása szerint nem nevez tanítványainak, mert többet tanult tőlük, mint ők tőle.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb