Szegedi Arcok

Javában zajlik a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára kiírt pályázat elbírálása: ma a Társulat előtt mutatták be programjukat a jelöltek – exkluzív interjú Barnák Lászlóval és Peller Károllyal (frissítve)

Izgalmas volt a mai nap a Szegedi Nemzeti Színház életében, ugyanis ma hallgathatta meg a Társulat a főigazgatói pozícióra jelentkező szakemberek pályázatát, tehették fel kérdéseiket a jelölteknek, amelyet a társulati szavazás követ. Mint ismeretes, hárman szálltak ringbe a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében a Dóm téri Szabadtéri Színpad és az Újszegedi Színpad, valamint a REÖK szakmai és gazdasági irányításáért: Barnák László, jelenlegi főigazgató mellett Peller Károly, színész, rendező és Tóth Péter zeneszerző, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánhelyettese is benyújtotta pályázatát. Arról, hogyan képzelik el a színház jövőjét a következő öt évben, melyek a fő irányvonalak, amelyek meghatároznák a teátrumot a vezetésük alatt, Barnák Lászlóval és Peller Károllyal beszélgettünk.

Barnák Lászlónak, a Szegedi Nemzeti Színház jelenlegi főigazgatójának ötéves mandátuma 2023. június végén jár le, így esedékessé vált a főigazgatói pozíció pályázati kiírása, melynek beadási határideje február 6. volt. A pályázatok ezt követően az elbírálási szakaszba léptek, mely során egy szakmai véleményező bizottság hallgatja meg a jelölteket. A kilenctagú szakmai bizottság március 8-áig tesz majd javaslatot az igazgató személyére. A döntést végül kizárólagos jogkörrel Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése hozza meg, tekintetbe véve, vagy akár figyelmen kívül hagyva a szakbizottság ajánlásait.

BARNÁK LÁSZLÓ – AZ EGYIK LEGFONTOSABB SZEMPONT, MAGAS MŰVÉSZETI SZÍNVONALÚ ELŐADÁSOKKAL TOVÁBB ERŐSÍTENI A TEÁTRUM RENOMÉJÁT

Barnák László elmondta, a korábbi években is az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a nézői igényeket felmérve hozzanak létre a közönség számára magas művészeti színvonalú előadásokat nagyon sokféle műfajban. Mint mondta ezek a szempontok a jövőben is nagy hangsúlyt kapnának, ezen irányvonal mentén haladva szeretné a Szegedi Nemzeti Színház renoméját tovább erősíteni mind a városon belül, mind országosan. Azért is, mert két éve a szegedi teátrumhoz tartozik a Szegedi Szabadtéri Játékok is, melynek látogatói nagyrészben a megyén kívülről érkeznek. A cél, hogy olyan bemutatók szülessenek, amelyek találkoznak a közönség érdeklődésével, hiszen ezek a programok biztosítják, hogy a fenntartói elvárásoknak megfelelően a támogatás mellett saját bevételükből megteremtsék azt az egzisztenciális biztonságot és működést, ami a munkavállalók megőrzése szempontjából is az egyik legfontosabb dolog.  

„Ennek megvalósításáért folytatnám az eddig megkezdett építő munkámat, illetve egy nagy változást vezetnék be a művészeti vezetésben. Állandó rendezők érkeznének a Társulatba, akik a társulati művészeti építkezést tudják garantálni, azzal, hogy jelen vannak a Társulat életében. Az ötfős művészeti tanács mellett a jövőben nagy hangsúlyt fektetek az egész strukturális működés újragondolására, és arra, hogy felmérjem, milyen változások lehetnek szükségesek, hiszen nagyon dinamikusan változik mind a gazdaság, mind a finanszírozási környezet, amihez idomulnia kell az intézmény vezetésének. Másfelől olyan lehetőségeket kell találni a jövőben is, ahogyan tavaly az én kezdeményezésemre indult az Újszegedi Szabadtéri Színpadon egy koncertsorozat. A fenntartói támogatással sikerült megvalósítanom, hogy kapjon egy színpadi fedést az Újszegedi Színpad, így öt teltházas koncert után idén már hét koncertet tudtunk meghirdetni, de emellett továbbra is érkeznek a különböző műfajú előadások mind a Dóm térre, mind Újszegedre. Kiemelt szempont az is, hogy a nemzeti identitást erősítő módon nagyon sok magyar szerzőtől mutassunk be műveket és segítsük elő a kortárs művek bemutatkozását” – árulta el Barnák László.

PELLER KÁROLY – A LEGFONTOSABB FELADATOK A TERVEZHETŐSÉG MEGTEREMTÉSE, SOKSZÍNŰ DARABOK BEMUTATÁSA ÉS A SZEGEDI SZÍNÉSZEK ISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE

Peller Károly elmondta, pályázatának egyik fontos eleme az évad tervezhetősége, akár napi, havi, vagy éves szinten, hogy mindenki eszerint tudjon esetleg máshol munkát vállalni, és ők is lássák, kire, mikor van szükség. A másik fontos szempont a megfelelő kommunikáció, az erkölcsi és anyagi megbecsülés megteremtése a dolgozóknak, nem csupán a színészek és énekesek számára, hanem annak a nagyon sok háttérmunkásnak is, akik nélkül nem jöhetne létre egy-egy darab. Peller Károly elmondta, a programok terén a sokszínűségre törekszenek. „Egy nemzeti színháznak az a legfontosabb feladata, hogy nagy közönségréteget kiszolgáljon minden korosztályban. Ezt a sokszínűséget szeretném megtartani, olyan darabcímekkel, melyekre az emberek kíváncsiak. Nagyon nagy energiát fordítanék arra, hogy a színészeket jobban megismerjék a látogatók, hiszen bárki, bármit mond, leginkább a színészre vesz az ember jegyet. Ezért kiemelt szempont számomra, hogy a Szegedi Nemzeti Színház színészei, a városban, a vármegyében, sőt lehetőleg országosan is ismertek legyenek ” – árulta el a rendező.

Hozzátette, szívügye az operajátszás erősítése a szegedi teátrumban, hiszen nagyszerű énekesek vannak a Társulatban, akiknek nagyobb szerepet szán a jövőben, emellett olyan opera előadásokat szeretne bemutatni, amelyek felkeltik a nézők érdeklődését. A legfontosabb, hogy az ismert és kedvelt nagyoperák ott legyenek a köztudatban, s nemcsak azért, mert ezek a slágerdarabok, hanem azért is, mert egy új közönségréteget valószínűleg ezekkel a címekkel könnyebb behozni a színházba. Fontos, már a gyerek és ifjúsági darabokon keresztül zenés előadások létrehozásával megismertetni ezt a világot a fiatal generációkkal, melyek között akár gyerekoperát is műsorra tűznének.

FRISSÍTVE (18:10) SZAVAZOTT A TÁRSULAT, TOVÁBBRA IS BARNÁK LÁSZLÓT SZERETNÉK FŐIGAZGATÓNAK

Miután kedden a Társulat meghallgatta a három jelölt pályázatát a főigazgatói poszt betöltésére, szavaztak arról, kit jelölnének a pozícióra. Mint ahogy a Rádió 88 megírta, a Társulat Barnák Lászlót támogatja. Barnák László 150, Peller Károly 83, Tóth Péter 15 szavazatot kapott.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb