Közélet

Minden hónapra jut egy? Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője

Ma az összes alkalmazottnak tartott összaparátusi értekezleten jelentette be dr. Karsai Éva, hódmezővásárhelyi jegyző, hogy február 10-től felmondási idejét tölti, utolsó munkanapja április 9-én lesz – tette közzé a polgármesteri hivatal gyorshír szolgálata. Ez egyébként már a harmadik lemondás volt a sorban január óta. Korábban két alpolgármester távozott a szomszéd településen.

Indoklásul azt mondta, hogy a családja miatt gondolkodott sokáig felmondásán. Két kisgyereke mellett szeretne ugyanúgy száz százalékos teljesítményt nyújtani, mint ahogyan azt a hivatalban tette. Karsai Éva azt is elmondta, hogy a kiélezett politikai helyzetből adódó rengeteg feladat és felelősség miatt kénytelen volt meghozni ezt a döntést – tette hozzá a Hódpress.

Egyre több egyébként a lemondás Hódmezővásárhelyen, egy hónappal ezelőtt Kis Andrea hagyta el az önkormányzatot, januárban pedig Szabó János. Mind a ketten alpolgármesterek voltak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb