Mindenmás

Rágyújtotta az alvó ismerőseire a házat egy román férfi Makón – ma kezdődött a pere a Szegedi Törvényszéken

A Szegedi Törvényszéken kedden elkezdődött a pere annak a román állampolgárságú férfinak, aki 2021 októberében felgyújtott egy épületet Makón, miközben abban ketten aludtak. A jelenleg 52 éves férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével, valamint magánlaksértés és rongálás bűntettével vádolják.

A közlemény szerint az írni, olvasni nem tudó férfi idénymunkásként dolgozott Makón az élettárásával. Több ismerősükkel együtt egy helybeli ház melléképületében béreltek szobát. A vádirat szerint a férfi féltékeny volt az élettárására, ezért 2021. október 27-én italozni kezdett, dolgozni sem ment. Viselkedése miatt a főbérlő elzavarta, élettársa pedig félelmében elbújt előle.

GYORSAN TERJEDT A TŰZ

A vádlott éjfél után, egy óra körül a kerítésen átmászva bejutott az ingatlanba, és a melléképületben levő bérelt szoba heverőjét felgyújtotta, majd egy vasszéket dobott a főépület üvegajtajába. A tűz gyorsan átterjedt a mellépület teljes tetőszerkezetére, amelynek kamrájából még időben sikerült kimenekülnie az ott alvó házaspárnak, és a gázpalackot is ki tudták vinni. A helyszínre érkező tűzoltók a lángokat még azelőtt megfékezték, hogy azok átterjedtek volna a főépületre. A férfi a tűzoltók kiérkezése előtt megpróbálta felgyújtani a disznóólat is, de azt a helyszínre érkező főbérlő még időben észlelte, és eloltotta. Az épületben közel 6 millió forint kár keletkezett.

10 ÉVET KÉRNEK RÁ

Az ügyészség a vádlott beismerése esetére, amennyiben lemond a tárgyalás jogáról tíz év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta úgy, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. A szabadságvesztés mellett az ügyészség kérte, hogy a vádlottat tíz évre utasítsák ki Magyarország területéről. A férfi tagadta bűnösségét, azt mondta nem ő gyújtotta a tüzet, sőt még az oltásban is segédkezett, így az ügyben tárgyaláson dönt a bíróság.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Water Heater Plumbers
  2. Visszajelzés: blote borsten
  3. Visszajelzés: truck tow
'Fel a tetejéhez' gomb