Mindenmás

Vasárnapi óraátállítás: kimarad két tram-train járat, és a Volánbusznál is lesz változás

Mint megírtuk, március 26-án, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítjuk előre Szegeden. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét is érinti, többek között a tram-train közlekedését is. A Volánbusznál az óraátállítás miatt néhány busz közlekedése is módosul Érd, Kiskunhalas és Hódmezővásárhely térségében – közölte a MÁV.

A nyári időszámítás mindig március utolsó vasárnapján kezdődik, ami azt jelenti, hogy idén 26-án kell átállítani az óráinkat Szegeden. Hajnali 2-kor most előrefelé, hajnali 3-ra tekerjük a mutatót.

Az átállítás most is érinti majd az éjszakai közlekedést, a MÁV tájékoztatása szerint a tram-train (vasútvillamos) változásai az alábbiak lesznek:

  • A 33004-es számú vasútvillamos Szeged vasútállomásról 1:30-kor indul, Hódmezővásárhelyi Népkert állomásra már a nyári időszámítás szerint 3:03-kor érkezik, és 60 perc késéssel közlekedik tovább Hódmezővásárhely vasútállomásig. A Szegedről 2:30-kor induló vasútvillamos (33006) nem közlekedik.
  • A 33003-as számú vasútvillamos a téli időszámítás szerint 1:34-kor indul Hódmezővásárhely vasútállomástól, Rókus állomásra már a nyári időszámítás szerint 3:04-kor érkezik, és 60 perc késéssel közlekedik tovább Szeged vasútállomásig. A Hódmezővásárhely vasútállomásról 2:34-kor induló vasútvillamos (33005) nem közlekedik.

Ami a Volábusz járatait illeti, az alábbiakról tájékoztatnak:

  • az 1:35-kor Szentesről Hódmezővásárhelyre induló járat ezen az éjjelen Hódmezővásárhely, Jókai utca megállóhelyről nyári időszámítás szerint, 3:01-kor indul tovább,
  • a 2:15-kor Hódmezővásárhelyről Szentesre induló járat pedig ezen az éjjelen nyári időszámítás szerint, 3:15-kor indul.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb