Közélet

Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke lett a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, ő váltja Lantos Csabát

A mai ülésen a 4iG csoport elnökét választotta kuratóriumi tagnak a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány – közölte az egyetem a hivatalos honlapján. Mint kiderült, Jászai Gellért váltja Lantos Csabát a kuratóriumban.

Február 15-i hatállyal mondott le Lantos Csaba a Szegedi Tudományegyetem kuratóriumi tagságáról, mivel az Európai Bizottság nem nézte jó szemmel, hogy az egyetem fölé helyezett alapítványokban politikusok vezető tisztséget kapnak. Lantos Csaba munkájáért Prof. Dr. Szabó Gábor, az Alapítvány elnöke mondott ma köszönetet. Mint írta: “nagy űrt hagy maga után és nemcsak kompetenciája fog hiányozni, hanem a viták során tanúsított türelme és csendes humora is.”

JÁSZAI GELLÉRT KERÜLT A HELYÉRE

Mint fentebb is írtuk, tehát Lantos Csabát Jászai Gellért váltja a kuratóriumban. Jászai így fogalmazott: „nagy megtiszteltetés számomra a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány felkérése, amelynek köszönhetően részt vehetek a 150 esztendős felsőoktatási intézmény munkájában. A Szegedi Tudományegyetem Magyarországon a hazai informatikai és mérnöki képzés egyik kiemelkedő központja, a 4iG szakértői, illetve szegedi kirendeltségünk hosszú évek óta együttműködik az egyetemmel. Büszke vagyok rá, hogy személyes szerepvállalásom tovább erősítheti az egyetem szerepét a digitális tudás és a gazdaság kapcsolatában” – mondta megválasztása után Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke.

Jászai Gellért egyébként az Államigazgatási Főiskolát követően az ingatlanfejlesztés és befektetés területén szerzett széleskörű tapasztalatot. Az SCD Group alapítójaként és többségi tulajdonosaként közel egy évtizedig a közép-kelet európai régió egyik meghatározó ingatlanfejlesztési, turisztikai és kockázati tőkebefektetési vállalatát irányította.

  • 2011-től a nemzetközi tőkepiacon tanácsadóként dolgozott.
  • 2015-től a Konzum Nyrt. igazgatóságának elnöke, kisebbségi tulajdonosa, valamint a Konzum Management Kft. ügyvezető igazgatója.
  • A vállalat átstrukturálását és újrapozícionálását követően a Konzum Nyrt. és az OPUS Global Nyrt. összeolvadását irányította.
  • 2018. augusztusától a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Befektetési tevékenységében ma már csak az informatikára és az ICT piacra koncentrál: korábbi érdekeltségeinek értékesítését követően, 2020 júliusától a vállalat főrészvényese lett.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb