Kikapcs

Stephan Pollhammer már lenyűgözte a szegedi füleket, de a Filharmónia nem vesz vissza, újabb koncerttel érkezik a városba

Szenzációs koncertekkel árasztja el a várost az utóbbi időben a Filharmónia Magyarország, nemrégiben a Budapesti Fesztiválzenekar lépett fel a Napfény városában, majd hétfőn Stephan Pollhammer osztrák orgonaművész dallamaitól volt hangos a Dóm. Szamosi Szabolcs Liszt Ferenc díjas orgonaművészt – aki mellesleg a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója is – megkérdeztük, hogyan sikerült az osztrák orgonazseni koncertje a Dómban, de még azt is elmondta, hogy mi lesz a Filharmónia következő nagy dobása a városban.

Fiatal és kiváló orgonaművész volt a vendégünk a szegedi Dómban – kezdte beszélgetésünket Szamosi Szabolcs orgonaművész. Stephan Pollhammer Ausztriából érkezett, a Pulzus Vonósnégyessel pedig közösen kápráztatták el a szegedi közönséget. Mint mesélte, beigazolódtak az előzetes várakozások, valóban egy kiváló koncertet hallhattak a Dómba látogatók, a közönség köreiben hatalmas sikert aratott az est. Azt is megjegyezte, hogy a Filharmónia számára külön örömöt jelent az is, hogy a szegediek ilyen szép számban látogatják az orgonabérlet programjait. Az olykor nagyzenekari hangzást idéző hétfői koncert után viszont nem vesz vissza a Filharmónia Magyarország, Szamosi Szabolcs biztosított róla bennünket, hogy hamarosan újabb izgalmas koncerttel érkeznek Szegedre.

Nem, hogy visszavesz, rá is kapcsol a Filharmónia, hiszen a szervezésükben április 23-án már egy újabb koncertest kerül megrendezésre: a Filharmónia szegedi bérletének koncertjére vasárnap 19 órától a Szegedi Nemzeti Színházban kerül sor. A vendég ezúttal a Szegedi Szimfonikus Zenekar és két Gergely lesz, Vajda Gergely karmester mellett Kovács Gergely lesz a zongora-szólista. Felütésként Vajda Gergely egyik művét szólaltatja meg az együttes, majd Liszt zongoraversenyét is hallhatják a komolyzene szegedi szerelmesei, végül pedig Schubert szimfóniája zárja az estét a Szegedi Nemzeti Színházban. Ahogyan Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezetője elmondta, egy kitűnő romantikus estére várják az érdeklődőket, hogy megfelelően zárják a hétvégét.

Még nem késő, a vasárnapi előadásra IDE KATTINTVA vásárolhatsz jegyet, a Filharmónia részletes programját pedig itt éred el.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb