KikapcsVideo365

Állati jó napja volt szerdán a JuGyus kisdiákoknak – háromszázan bringázhattak egészen a Szikiig

Több mint 300 gyermek gyülekezett szerda reggel izgatottan, kerékpárjukkal, bukósisakban és láthatósági mellényben az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán. Az intézmény diákjai ugyanis nagy kalandban vehettek ma részt: az iskola Fenntarthatósági témahetének keretében két kerékre pattantak a felső tagozatosok, és tanáraik, az SZTE hallgatói, valamint szüleik kíséretében egészen a sziksósfürdői strandig tekertek, méghozzá nem is akárhogy, rendőri felvezetéssel.  

ÁLLATI JÓ NAPJA VOLT MA A JUGYUS KISDIÁKOKNAK

Dr. Zsigriné Dr. Sejtes Györgyi intézményvezető még az indulás előtt elmondta, iskolájuk évek óta elkötelezett a fenntartható fejlődés iránt, mely keretében megvalósult a Fenntarthatósági témahét. A program harmadik napja bizonyult talán a legizgalmasabbnak a gyerekek számára. Az Állati jó napon ugyanis egészen Sziksósfürdőig bringázhattak az iskolások, ahol számos sporttal kapcsolatos program, nem utolsó sorban pedig a Puha Mancsok Alapítvány terápiás kutyás bemutatója várta a nebulókat.

EZ MÁR A NYOLCADIK ALKALOM

A gyerekek pedig nem kis izgalommal készültek a mai napra. Ahogy Zalai Edina tanárnő, a program főszervezője elmondta, volt olyan kisdiák, aki már reggel hét órakor bringájával itt volt a JuGyu udvarán indulásra készen, pedig csak fél kilenckor startoltak el a biciklisek Szikire. A tanárnő azt is elárulta, már nyolcadik alkalommal rendezik meg ezt az eseményt, de a gyerekek lelkesedése nem csökken, akkor is ugyanolyan izgalommal várják, ha már korábban többször is részt vettek a rendezvényen.

A KEZDEMÉNYEZÉS CSATLAKOZIK A MILLIÓ LÉPÉS AZ ISKOLÁDÉRT ORSZÁGOS KIHÍVÁSHOZ

Az Állati jó nap viszont nem csupán a felhőtlen sportolás örömét hordozta magában a gyerekek számára. A JuGyu kezdeményezése kapcsolódik a Millió lépés az iskoládért országos kihíváshoz, amely keretén belül rendszeres mozgással gyűjthetnek a gyerekek, tanáraik és szüleik pontokat iskolájuknak. Ahányszor teljesítik ugyanis virtuálisan az Országos Kékkört, annyiszoros a nyerési esélyük a sorsoláson, ahol a sok-sok mozgással egymillió forintot szerezhetnek az adott intézménynek. Az igazgatónő azt is elárulta, ha sikerül megnyerniük az összeget, az iskola udvarán hamarosan megépülő szabadtéri tanterem berendezésére fordítják. „Úgy gondolom viszont, ha nem nyerünk, akkor is győztünk, hiszen mozogni jó és a sportolással az egészségünkért máris sokat tettünk” – mondta el Dr. Zsigriné Dr. Sejtes Györgyi.

A VILÁG OLYAN, AMILYENNÉ TESSZÜK

Hozzátette, nagyon hálás a kezdeményezés megvalósulásáért Zalai Edina főszervezőnek és minden kollégájának, aki a program mellé állt és együtt kerékpározott ma a gyerekekkel. ”Ez egy közös érdem. A világ olyan, amilyenné tesszük, együtt, egymásért és az egészségünkért” – zárta gondolatait az igazgatónő.

Hogy milyen is volt a JuGyusok Állati jó napja, arról Magyar Andor kollégánk videójánál beszédesebben semmi nem árulkodik. Nézd meg te is!

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb