Sport

Gratulálunk a szegedi kosaras srácoknak! A Honvédot győztük le!

A Tyler Roberson nélkül felálló Szeged a harmadik negyedben döntötte el a meccset. Végeredmény: Naturtex-SZTE-Szedeák–Budapesti Honvéd 82–73

Az első negyed a budapestieké lett, Mijovics hármasával 22–19-re vezettek is. A kisszünet után is folytatódott a hullámzó játék, sikerült ugyan fordítanunk Carter kosaraival, majd Balogh ziccere után hat ponttal vezettünk 30–24-nél, amikor időt kértek ismét a vendégek.
Bejött nekik, mentették a negyedet: 37–39.

A harmadik negyedben hengerelt a Szeged! Csapatkapitányunk elkapta a ritmust, újabb távolijával már kétszámjegyűvé vált a különbség, 55–44. A negyedik negyed Ezt végül tartottuk is a negyed végéig, 13 pontos előnyt sikerült kiépítenünk ebben a tíz percben, 60–47-ről jöhetett a negyedik negyed.

Az utolsó játékrészben Nicholson tempójával kétszámjegyű különbséget láthattunk már a csapatok között a javunkra. Ekkor még volt több, mint két perc a meccsből, végül 9 ponttal, 82–73-ra nyertünk, ezzel egy nagyon fontos győzelmet arattunk, és háromra növeltük az előnyünket a Budapesti Honvéd előtt, a Nyíregyházával szemben pedig négy győzelem a fórunk. A bajnokságot két hét múlva folytatjuk, május 10-én az Oroszlány érkezik az újszegedi sportcsarnokba.

Naturtex-SZTE-Szedeák–Budapesti Honvéd 82–73 (19–22, 18–17, 23–8, 22–26)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, alsóházi rájátszás, 5. forduló. Szeged, 800 néző, vezette: Benczúr, Frányó, Györfy.
Naturtex-SZTE-Szedeák: WASHINGTON 18/6, Polányi 2, Person 8, Nicholson 16, BOGNÁR 11/3. Csere: Balogh 2, KERPEL-FRONIUS 14/12, Carter 11, Filipovics. Vezetőedző: Nikola Lazics.
Budapesti Honvéd: MIJOVICS 16/9, Tanoh Dez 11, Sherman 16/9, Crawley 11, Völgyi 8. Csere: Hajdu, Demeter 4, Simon K. 5/3, Peringer 2. Vezetőedző: Baksa Szabolcs.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb