Közélet

Délelőtt 10-kor száll le Ferenc Pápa, aki korábban úgy volt, Szegedre is jönni fog

Háromnapos apostoli látogatásra érkezik ma Ferenc pápa Magyarországra, az egyházfő repülőgépe várhatóan délelőtt tíz órakor száll majd le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A katolikus egyház első emberét a szegedi Novák Katalin köztársasági elnök fogadja a Sándor-palota előtti téren, a ceremónia után a pápa udvariassági látogatást tesz a Sándor-palotában az államfőnél, majd találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel.

JÖN SZEGEDRE VAGY NEM JÖN SZEGEDRE?

Február 23-án egy egyházi portál, a Katolikus.MA adott hírt először a látogatásról, amit több egyházi és diplomáciai forrás is megerősített. Az elsődleges értesülések arról szóltak,

  • hogy Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában,
  • felkeres egy Mária-kegyhelyet,
  • majd ellátogat Szegedre.

A Vatikán négy nappal a cikk(ek) után erősítette meg az információt, azonban Szeged sajnos kimaradt a látogatásból.

“Elfogadva a polgári és egyházi méltóságok meghívását, Őszentsége Ferenc pápa 2023. április 28–30. között Magyarországra utazik, és ellátogat Budapestre.”

– jelentette be a Szentszéki Sajtóiroda igazgatója, Matteo Bruni február 27-én, azonban az is rögtön kiderült, hogy Szegedre – feltehetően idős kora miatt – nem fog ellátogatni az egyházfő.

ÍME A PÁPAI PROGRAM

Az érkezés 10 óra környékén lesz (ha nem késik a repülő), a program az alábbiak szerint alakul majd:

  • Ferenc pápát Novák Katalin köztársasági elnök fogadja a Sándor-palota előtti téren. Az ünnepélyes ceremónia után az egyházfő udvariassági látogatást tesz a Sándor-palotában az államfőnél, majd találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel.
  • Ezután a Karmelita kolostorban állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőinek részvételével tartanak találkozót. Az eseményen beszédet mond Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök.
  • A pápa délután a budapesti Szent István-bazilikában találkozik a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel, püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal.
  • Az eseményen Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke köszönti a katolikus egyházfőt, majd tanúságtételek hangzanak el. Ferenc pápa beszéde után közös imával és a Szentatya áldásával ér majd véget a várhatóan egyórás találkozó.

A hétvége részletes programja:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb