Közélet

A nap hőse (?): kirúgták a sofőrt, aki állítólag az utasaival együtt hagyta a síneken a buszt, miközben jött a vonat

Eljárást indított a rendőrség a hajmeresztő ügyben, amelyről elsőként a Kecskemét365 adott hírt: a helyiek beszámolói alapján az egyik busz megállt az Izsáki úti síneken Kecskeméten, a sofőr pedig kiszállt és zárt ajtókkal a járművön hagyta az utasokat. A baki csak ott volt, hogy közben pirosra váltott a lámpa, elkezdett lecsukódni a sorompó és jött a vonat. A portál megkeresésére a helyi busztársaság is leírta, hogy szerintük hogy történt az eset, amely homlok egyenest különbözik a kecskemétiek beszámolóitól. Egy valami biztos: a férfi munkaviszonyát még aznap megszűntették.

Ha lemaradtál volna róla, íme a Kecskemét365 első cikke a témában, benne a helyiek beszámolóival:

ÍME A BUSZTÁRSASÁG VERZIÓJA: LESZÁLLÍTOTTA AZ UTASOKAT, KIVITTE A BUSZT AZ ÁTJÁRÓBÓL ÉS MENTEK TOVÁBB

A járatot üzemeltető INTER TAN-KER Zrt. péntek délután válaszolt, mint levelében leszögezte, személyi sérülés, közlekedés baleset nem történt, az autóbuszvezető a gépjármű ajtajait kinyitotta, az utasok a járművet elhagyták. A vállalat ezt követően részletesen leírta, hogy mi történhetett, amely némiképp eltér a helyszíni beszámolóktól:

“A járművezető a megállóhelyről elindult, majd ahogy az autóbusz elejével áthaladt a vasúti átkelőn, észlelte, hogy az útfelújítás miatt egy terelőbója forgalmi akadályt képez, mellette a járművel nem tud elhaladni, ezért megállt és kiszállt a vezető fülkéből, hogy az akadályt megszüntesse. A közlekedési akadály elhárítása során a vasúti átjáró fényjelző készüléke tilosra váltott, illetve a sorompó rácsukódott a járműre. A gépjárművezető kinyitotta az autóbusz ajtajait, hogy az utasok a járművet biztonságosan el tudják hagyni, majd kihaladt az átjáróból, felvette a leszállt utasokat és folytatta a járatot. Az esemény során személyi sérülés nem történt, dologi kár nem keletkezett”

– írták válaszlevelükben.

Magyarán, a cég szerint – a beszámolókkal ellentétben – a sofőr leszállította az utasokat, majd kihaladt az átjáróból, felvette az utasokat és folytatták az utat. A furcsa ezek után mindössze annyi, hogy

  • a vezető munkaviszonyát még aznap megszüntették,
  • a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedési Osztálya pedig eljárást indított.

FRÁNYA TERELŐBÓJÁK

A társaság közölte, hogy a közlekedési esemény – a gépjárművezető felelősségét nem mentő okból – azért következett be, mert a vasúti átjáró útszakaszán útfelújítási munkák zajlanak és ideiglenesen, a munka üteme szerinti folyamatos áthelyezéssel terelőbóják és táblák kerültek kihelyezésre.

“Többszöri jelzés ellenére ezek a tárgyak sok esetben nem kellő gondossággal kerülnek elhelyezésre és az autóbuszok biztonságos elhaladását nem teszik lehetővé. Ez történt a panaszban ismertetett esetben is, a forgalmat akadályozó műtárgyat az autóbuszvezető későn észlelte, akkor, amikor már az átjáróban tartózkodott. A gépjárművezető ezeket az akadályt képező jelzéseket – nem kellő körültekintéssel – kívánta olyan helyzetbe hozni, hogy az autóbusz áthaladása lehetséges legyen”

– tájékoztatta a vállalat a Kecskemét365-öt.

ELJÁRÁST INDÍTOTT A RENDŐRSÉG, A SOFŐRT KIRÚGTÁK

Az ügyben a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedési Osztálya eljárást indított, az INTER TAN-KER Zrt. a rendőrhatósággal az esemény kivizsgálásában teljeskörűen együttműködik. Hozzátették, a folyamatban lévő eljárásra tekintettel az esettel kapcsolatosan a közlekedési szolgáltató további tájékoztatást nem kíván adni. 

“Az érintett gépjárművezető munkaviszonya a közlekedési esemény napján megszüntetésre került”

– írták válaszlevelükben.

ELNÉZÉST KÉRTEK AZ ILLETÉKESEK

“Az INTER TAN-KER Zrt., mint Kecskemét közösségi közlekedését biztosító szolgáltató, miként az elmúlt években is, így továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy az általa nyújtott közszolgáltatást a kecskeméti utazóközönség biztonságos körülmények között, magas színvonalon vegye igénybe, a bejelentett közlekedési esemény egyszeri és többet meg nem ismétlődő esemény maradjon, amellyel kapcsolatban sajnálatát fejezi ki és amelyért az utazóközönség elnézését és bocsánatát kéri” – fejezték be közleményüket.

SZEGEDEN IS KALAND AZ ÉLET

Hasonló izgalmak persze a Napfény Városában is előfordultak már – bár konkrétan ilyesmi még nem volt – tavaly az egyik helyi járaton sikerült eljátszani a Féktelenül című Keanu Reeves – Sandra Bullock filmklasszikus legrázósabb jeleneteit, sofőr vs utas balhéval, szemben sávban döngetéssel és egyéb nyalánkságokkal.

“Ott kapaszkodtunk a halálra rémült 10 éves lányommal, a sofőr nyomta a gázt, a srác kiabált vele, én pedig könyörögtem, hogy álljunk már meg”

– emlékezett vissza az egyik érintett anyuka, a teljes sztorit pedig az alábbiakban találod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb