Közélet

A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanára szerint megoldható, diákbarát feladatokat kaptak a magyarból középszinten érettségizők

Megoldható és diákbarát feladatsorként értékelték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit – mondta Várhidi Gyula, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium magyar munkaközösségét vezető tanára. A középszintű érettségi műelemző részében a vizsgázók Lázár Ervin egyik novelláját elemezhették, vagy egy Petőfi Sándor és egy Tóth Árpád verset kellett összehasonlítaniuk.

Középszinten egy borokról szóló kortárs ismeretterjesztő szöveget kaptak a magyarból érettségizők szövegértési feladatként. A szövegalkotási részben a diákoknak 120-200 szó terjedelemben kellett írniuk a Bringázz a suliba! kampánnyal kapcsolatban, vagy választhatták ugyanebben a terjedelemben a levélírást is. Az ajánló érveléshez részletes adatokat kaptak.

A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Lázár Ervin: A kovács című novelláját lehetett elemezni, az összehasonlító műelemzést választóknak pedig Petőfi Sándor: Csokonai és Tóth Árpád: Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című versének összevetése volt a feladatuk.

Várhidi Gyula, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium magyar munkaközösségét vezető tanár az MTI-nek azt mondta, megoldható, diákbarát feladatokat, barátságos témákat kaptak a magyarból középszinten érettségizők.

NEM VOLT MEGLEPETÉS

A vizsga során a korábbi évekből jól ismert feladattípusokkal találkoztak a diákok, ami nem jelenthetett számukra meglepetést. A bikavér legendájáról szóló szövegértési feladat kérdései egyértelműek voltak. Az érvelésnél az ajánlólevél írása a Kiváló tanuló és sportoló díj elnyeréséhez, vagy a Bringázz a suliba! program egyaránt olyan téma, amely közel áll az érettségizők korosztályához. Lázár Ervin novellájának elemzésekor, illetve Petőfi Sándor és Tóth Árpád versének összehasonlításakor is világos megközelítési szempontokat kaptak az érettségizők – fejtette ki a tanár.

HASONLÓ VOLT, MINT A TAVALYI

Horváth Krisztina, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese és szaktanára az MTI-nek nyilatkozva jól teljesíthetőnek és megoldhatónak nevezte a középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi írásbeli feladatsorát. A szaktanár szerint az idei feladatsor típusában hasonló volt, mint a tavalyi, ugyanakkor a diákok visszajelzése és a saját szubjektív értékelése alapján közelebb állt a diákokhoz a szövegértés, az érvelés és a Lázár-novella témája is. A szövegértési feladat terjedelme korrekt volt és információban gazdag, a feladattípusok nem okoztak meglepetést. Visszajelzések alapján a diákoknak tetszett a “boros téma”. Az érvelésnél a kerékpározós feladat szintén közel állt hozzájuk, hiszen a hétköznapjaikhoz a téma szorosan kapcsolódik, így van arról véleményük – mondta.

AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS NEHEZEBB

Hozzátette: tanulóbarát téma volt, a Kazinczy-iskolában többen választották ezt, mint a gyakorlati szövegalkotási feladatot. Aki azonban a szövegalkotást választotta, sok háttéradatot kapott a megoldáshoz. Az érettségi második feladatrészében többen választották a novellaelemzést, mint az összehasonlító elemzést. Horváth Krisztina szerint a gyerekek dicsérték a Lázár Ervin-novellát, ami azt jelenti, hogy megértési nehézséget sem a nyelvezete, sem a szerkezete nem okozott számukra. Korrekt és szép feladat volt a novella – mondta a szaktanár. Hozzátette: az összehasonlító elemzés mindig nehezebb, ezért kevesebb diák választja.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb