Mindenmás

Dankó Pista utcai kettős gyilkosság: a férfi betegesen féltékeny lehetett barátnőjére a környékbeliek szerint, napokkal korábban történhetett már a tragédia, mielőtt rájuk találtak

Napok óta nem érték el rokonai azt a férfit, akinek holttestét szombat hajnalban egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában találták meg. A fiatal férfi lelőtte barátnőjét, majd magával is végzett, a környék lakói azt gyanítják, a férfi betegesen féltékeny lehetett barátnőjére, s ez vezethetett a tragédiához.

EGY TÁVOL – KELETI HARMINCAS NŐ BÉRELTE A LAKÁST

Mint korábban megírtuk, egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombat hajnalban Szegeden, Felsővároson, egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában. A bűncselekmény egy hatlakásos, kétszintes társasház egyik földszinti lakásában történt. A saroképület egyik utcafrontját kordonnal vették körül a rendőrök. A lakásnál fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak kora reggeltől kezdve – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A szomszédok szerint a lakást egy külföldi, Távol-Keletről származó, harmincas éveiben járó nő bérelte, akinek egy hasonló korú magyar barátja volt.

A FÉRFI VÉGEZHETETT BARÁTNŐJÉVEL, MAJD ÖNMAGÁVAL

A Kékvillogó információi szerint egy ott élő férfi vélhetően először meggyilkolta thai származású barátnőjét, majd saját magával is végzett. A Bors úgy tudja, hogy az ázsiai nő nemrégiben bérelte ki a lakást, és magyar származású barátja pedig ugyan nem nála élt, de gyakran volt ott.

A FÉRFI BETEGESEN FÉLTÉKENY LEHETETT BARÁTNŐJÉRE

A helyieknek fogalmuk sincs, mi történhetett az ajtók mögött, kedves, kimondottan csendes párnak ismerték őket, a környéken viszont többen azt suttogják, hogy a férfi féltékeny volt a barátnőjére, méghozzá betegesen. „Jól vagy átlagosan szituált pár voltak, így arra gyanakszunk, hogy nem anyagi vita állt közéjük, hanem a férfi féltékeny lehetett. Amikor mi láttuk, akkor sosem volt agresszív vagy hangos, a lakásuk felől sem jött semmilyen balhézás vagy hangosabb vita, pedig, ha a földszinten ilyen van, azt szoktuk hallani” – nyilatkozta a lapnak egy helybéli asszony.

NAPOK ÓTA HALOTTAK LEHETTEK MÁR, MIRE RÁJUK TALÁLTAK

Tények információi szerint a férfi lelőtte a nőt, majd magával is végzett. A Tv2 információi szerint a rendőrök azért hajnalban érkeztek a helyszínre, mert a férfit a rokonai már két napja nem érték el, ezért jobbnak látták értesíteni a hatóságot. Ekkor találták meg bent a valószínűleg már régóta ott heverő testeket.

Forrás: kekvillogo.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb