KikapcsVideo365

Gyúrunk? 10 fekvőtámaszért adott ingyen pizzát egy szegedi étterem

Szeged sportos város, sikert sikerre halmoznak a kézilabdásaink, az evezőseink, sőt, az utóbbi 1-2 évben még focimeccsekre is megérte kijárni a Napfény Városában. A fenti tételt erősíti tovább a Kölcsey utcában viruló Trója Ételbár és Hummusz Terrace, akik a napokban sportosra vették a figurát:

konkrétan 10, az utca kellős közepén végrehajtott fekvőtámaszért egy ajándék pizzát adtak, rögtön, ahogy a gyakorlat befejeződött.

A mediterrán és közel-keleti fogásairól ismert étterem a Szegedi Borfesztivál – Szeged Napja Ünnepségsorozat nyitányával egy időben indította útnak Trója Challenge névre hallgató csatornáját, amelynek lényege, hogy

  • a 3 fős gasztro-gerillakommandó random jelleggel odaugrik az utca emberéhez,
  • kér tőle valami egészen meglepőt,
  • majd miután az illető teljesítette, azonnali Trója-fogásokkal lepik meg a bevállalós szegedit.

A TikTokon futó csatorna első akciójában 10 szabályos fekvőtámaszt kellett lenyomni a Kárász utca térkövein, ezt követte egy éneklős kihívás, majd egy, a Szegedi Borfesztivál késő esti óráira időzített nyelvtörő cunami, amely ugye, még délután 2-kor is nehéz tétel, de este 10-kor, pont a Borfeszten már egyenlő a Mission Impossible kategóriával.

Íme az első három kihívás, időrendi sorrendben:

@trojachallenge

Bevállalsz 10 fekvőtámaszt a Kárász utca közepén egy Trója pizzáért? Duma: Dávid // Mosoly: Jázmin // Videó: Ricsi TrójaChallenge

♬ eredeti hang – TRÓJA Challenge – TRÓJA Challenge
@trojachallenge

OMG, megtaláltuk Elvis reinkarnációját a Borfeszten! Nagy-szííííín-pad!!! Duma: Dávid // Mosoly: Melánia // Videó: Ricsi TrójaChallenge TrójaPizza Szeged szegediborfesztivál #széchenyitér @szegediborfesztival

♬ eredeti hang – TRÓJA Challenge – TRÓJA Challenge
@trojachallenge

Neked menne este 10 után? Moszk-vics-slussssz-kulcs! Trója Challenge, a legzúzósabb nyelvtörőkkel, a Borfeszten! Duma: Dávid // Mosoly: Melánia // Videó: Ricsi TrójaChallenge TrójaPizza Szeged szegediborfesztivál Kárászutca @szegediborfesztival

♬ eredeti hang – TRÓJA Challenge – TRÓJA Challenge

A szűk egy hete indított gerillavideó-sorozatra már több, mint 70 ezren voltak kíváncsiak (ez a szám a cikkünk megírásának pillanatára vonatkozik, 2023.05.19., 07:16-ra, lehet, hogy mire ezt elolvasod, már teljesen máshol fog járni), ha pedig a hétvégén Szeged ünnepi belvárosában jársz, sanszos, hogy Te lehetsz a következő főszereplő, a Trójásoktól úgy tudjuk, az esti órákban ismét a nyakukba veszik a várost.

A Trója Challgenge csatornát ITT, az éttermet pedig – akik orbitális mediterrán kínálattal és egy dupla terasszal készültek fel a hétvégére – az alábbi koordinátákon találod:

  • Szeged, Kölcsey utca 4.
  • +3630 627 9056

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb