Szegedi ArcokVideo365

Napi cukiság: a látogatók előtt született a tevecsapat legkisebb lakója a Szegedi Vadasparkban (videóval)

Április elején igazi különlegességben lehetett része a Szegedi Vadasparkba kilátogatóknak, hiszen élőben követhették nyomon egy tevecsikó születését. A kis púpos születése zökkenőmentes volt, édesanyja, Góbi igazán tapasztalt anyuka, aki a gondozókat se engedte a kis csődör közelébe – jelentette be a kis jövevény érkezését a Szegedi Vadaspark, akik egy videót is közzétettek a születés pillanatairól.

Mint írják, a kis csikó édesapja, a dortmundi származású Moha a karám túloldaláról szemlélte az eseményeket. Az azóta megerősödött fiú szépen beilleszkedett a felnőttek közé, édesapjával is remekül kijön, így a közeljövőben még biztosan Szegeden marad.

BÉKÉSEN SZÉNÁZIK, ÉS EGYRE BÁTRABBAN MUTATJA MEG MAGÁT

Ahogy a többi patás állat, a tevék is fejletten születnek, és pár órásan fel tudnak állni. A természetben muszáj ez a gyorsaság, hiszen ők a legvédtelenebbek a ragadozókkal szemben, így veszély esetén nekik is a csapattal kell tudni menekülni. Szerencsére a kis szegedi csődört itt ilyen veszély nem fenyegeti, és családjával békésen szénázik és fedezi fel a kifutó és környékének világát, valamint egyre bátrabban mutatja meg magát a látogatóknak is.

Az állatkertekben a kb. 4500 éve háziasított kétpúpú tevét tartják, amelyet honfoglaló eleink is ismertek, illetve a török hódoltság korában is éltek hazánkban. Bár sokan hiszik azt tévesen, hogy a kétpúpú tevék trópusi éghajlatról származnak, valójában a mérsékelt égövi sivatagos, félsivatagos élőhelyről. A vadtevéknek mindössze kisebb csapatai maradtak fenn a Góbi-sivatagban, számuk az ezret sem éri el, tehát súlyosan veszélyeztetetteknek számítanak.

Érdekesség, hogy május 7-én pont olvasónk előtt történt hasonló a Vadasparkban. Anyák napján hozta világra kicsinyét a cuki zerge:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb