Sport

Tudják, hol van Suhajda Szilárd – hajnalban indul a mentőcsapat

“Tudjuk hol van Szilárd, hajnalban indul a keresőcsapat” – írták ki a szegedi Naturtex által szponzorált, a szegediek számára korábban több alkalommal is bejelentkező, a bolygónk legmagasabb pontját, a 8848 méteres Mount Everest csúcsát ostromló mászó közösségi oldalára csütörtök este 9 után. Mint beszámoltak róla,

  • a hazai háttércsapat május 25-én reggel értesült róla, hogy Szilárd nagyjából 8780 méteren van, ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt az észlelők szerint,
  • amikor elhaladtak mellette életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta,
  • a háttércsapat pedig az esti órákban megállapodott a Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy péntek reggel megpróbálnak olyan magasságba helikopterezni, ahonnan láthatják a mászót, közben három serpát is elindítanak érte.

KIS ESÉLYE VAN, HOGY ÉLETBEN TALÁLJANAK RÁ

Legindi Tímea az expedíció kommunikációs munkatársa, aki nem csak Szilárd egyszemélyes háttércsapatát alkotja, hanem a mindennapokban is szerető társa, felesége ugyanakkor elmondta:

A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban és hiszek a csodákban.

A Suhajda Szilárd oldalára kitett – hosszabb hangvételű – posztot az alábbiakban tudod elolvasni:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb