KikapcsVideo365

“Együtt, egymásért!” – a Jugyus kisdiákok alkotásai töltik meg élettel az SZTE TIK auláját

Képzőművészet, zene, tánc és dráma tette izgalmassá az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ péntek délutánját, ahol az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának kereken 20 éve indított “Együtt, egymásért!” tavaszi művészeti gálát tartották meg. A többszáz diákot és szülőt megmozgató eseményen Dr. Zsigriné Sejtes Györgyi intézményvezetőt faggattuk, aki elmondta, hogy

  • 2003 óta rendezik meg az eseményt, amely a képző -, zene – és táncművészeti, idegen nyelvi dráma szakos növendékeik tanávév végi záróprodukciója,
  • a program első felének fókuszában tradicionálisan a dráma és tánc áll, a szünetben a diákok képzőművészeti kiállítását tekinthették meg a vendégek, majd a második részben a zene következett,
  • viszont annak dacára, hogy a gála pénteken volt, a kiálltást még két héten át meg lehet tekinteni az SZTE TIK-ben.

A rendezvényen készített videós anyagunkat az alábbiakban találod, a diákok műveiből álló tárlat pedig Szegeden, az Ady tér 10. alatt vár:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb