Kikapcs

Tizenöt helyszín és mintegy száz rendezvény – hétfőn startol a 94. Ünnepi Könyvhét és a 22. Gyermekkönyvnapok Szegeden

Tizenöt helyszínen mintegy száz rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, kiállításokkal, harmincegy könyvkiadó és több folyóirat programjaival várják az érdeklődőket a 94. Ünnepi Könyvhéten és a 22. Gyermekkönyvnapokon Szegeden – közölte Sikaláné Sánta Ildikó, a helyi rendezvényeket több mint tizenöt éve szervező Somogyi-könyvtár igazgatója csütörtökön.

Az évek során az országban a második legnagyobbá vált könyvheti programsorozatot bemutató sajtótájékoztatón a szakember elmondta, bár a rendezvény megnyitóját csak június 8-án rendezik, a hónap közepéig tartó programok sora már hétfőn elkezdődik.

A KÖZPONTI HELYSZÍN A DUGONICS TÉR LESZ

A Tisza-parti városban a rendezvények hagyományos központi színtere a Dugonics tér, itt állnak majd a könyvkiadók sátrai és itt található a beszélgetések, színházi és zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is. Az idei könyvhetet június 8-án délután Nagy Bandó András író, előadóművész, humorista, Szeged egyik idei Pro Urbe díjasa nyitja meg, és ebből az alkalomból adják át az önkormányzat könyvkiadási támogatásait és az év könyve díjat is.

LESZ LURKÓ FESZTIVÁL, ÉS MEGTARTJÁK A SZEGEDI ÍRÓK NAPJÁT

A könyvhét szegedi programjainak vendége lesz mások mellett Temesi Ferenc, Réz András, Peller Mariann és Kollár-Klemencz László. Június 10-én tartják a Szegedi írók napját, amelyen Goldman Júliával, Bene Zoltánnal, Bogoly József Ágostonnal, Trogmayer Évával és Diószegi Szabó Pállal találkozhatnak az olvasók a Dugonics téren. A következő nap rendezik a hagyományosan a könyvhéthez kapcsolódó Lurkó fesztivált, amelyen zenés-mesés programok várják a legkisebbeket és családjaikat.

FELAVATJÁK AZ UKRÁN KÖNYVESPOLCOT

A kortárs irodalom szegedi keresztmetszetét mutatja föl, tallózva a városhoz kötődő írók, költők tavaly publikált alkotásaiból a Szegedi horizont 2023 című antológia. A kötetet a Városháza dísztermében ismerhetik meg az érdeklődők június 9-én. Ezen a napon rendezik a könyvtár gyermekeknek szervezett olvasásnépszerűsítő játéka, a Könyvkirály eredményhirdetését is. Június 10-én a Somogyi-könyvtár Dóm téri központjában avatják fel az ukrán könyvespolcot, ahol 35 európai, ázsiai és közel-keleti ország városaihoz hasonlóan immár Szegeden is anyanyelvi irodalomhoz juthatnak az ukrán menekültek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb