Sport

“Nemcsak a négy kvótát szeretnénk megszerezni, mindent megteszünk azért, hogy jövőre odaérhessünk a csúcsra” – Nádas Bence szerint remek formában a kvartett

A Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas és Tótka Sándor alkotta kvartett számára a következő állomás a krakkói Európa Játékok lesz június 21-24-én, amikor ismét összecsaphatnak a nemzetközi mezőny legjobbjaival. Nádas Bence, a májusi, szegedi világkupán bronzérmes férfi kajaknégyes tagja szerint a Maty-éri verseny óta is sokat fejlődtek, a közös cél pedig továbbra is az, hogy az augusztusi, duisburgi világbajnokságon megszerezzék a négy olimpiai kvótát.

“Jelenleg nagyon jól állunk. Az Európa Játékokon végül csak négyest indulunk, szóval a páros most abszolút háttérbe szorult, a világkupa óta nem is mentünk. Viszont a négyessel sokat tudunk foglalkozni, és szerintem léptünk is előre. Szeretek ebben a csapatban edzeni, és ezzel a három sráccal együtt, egy célért küzdeni” – nyilatkozta a magyar szövetség honlapján a szegedi kajakos.

“BIZTOS VAGYOK BENNE, HOGY MÁR FEJLŐDTÜNK SZEGEDHEZ KÉPEST”

A szegedi vk-n a litvánok nyerték a K-4 500 méteres számot, akiknél azonban a poznani második vk-n már alábbhagyott a lendület, ráadásul ez utóbbi versenyt a magyarok mellett a spanyolok és a németek is kihagyták. “A szegedi világkupáról tudtunk a legtöbbet leszűrni. Nagyon bíztató volt az, hogy bár voltak kisebb problémák a pályában, ez nem mutatkozott meg az eredményben. A rajtnál még fejlődni kell, de ez szerintem menni fog, hiszen négy nagyon gyors srác ül a hajóban, úgyhogy a rajt mindenféleképpen jobb lesz az Európa Játékokra. A táv végét kell még jobban bírni, megfelelő edzésmunkával viszont szívósabbak leszünk, biztos vagyok benne, hogy már fejlődtünk Szegedhez képest. Az erősségünk az utazótempó volt a világkupán, bízunk benne, hogy ezt tudjuk tartani, talán még kicsit tudjuk emelni is a szintet.” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Poznanban feltűnt ukrán egység még okozhat meglepetést, így arra a hajóra is figyelni kell.

“TUDJUK, HOGY MENNYI MINDEN MÚLIK EZEN A NÉGYESEN”

A K-4 500 méteres versenyszámot idén kiemelt figyelem kíséri, mert egy duisburgi megfelelő eredménnyel a megszerezhető hat párizsi férfi kajakos kvótából négyet is ki lehetne pipálni. “Tudjuk, hogy mennyi minden múlik ezen a négyesen. Tudjuk, hogy enélkül nagyon nehéz dolgunk lenne jövőre, épp ezért küzdünk minden nap, mert közös célunk van ezzel a négyessel. Nemcsak a négy kvótát szeretnénk megszerezni, mindent megteszünk azért, hogy jövőre odaérhessünk a csúcsra” – mondta Nádas Bence.

A PÁROS IDÉN HÁTTÉRBE SZORUL

A szegedi világkupán Nádas Tótkával alkotott párosa aranyérmet szerzett ötszáz méteren. Bár olimpiai számban tudtak eredményesek lenni, a négyes miatt az év hátralévő részében háttérbe szorul ez a felállás. “A páros csak idén szorul háttérbe, most a négy kvóta megszerzése a legfontosabb. Ha megszereztük az indulási jogot, akkor új év kezdődik, új felkészülési időszak, új tervekkel, és ott abszolút ugyanúgy ott van a páros és a négyes is” – tette hozzá a világ- és Európa-bajnok kajakos.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb