Mindenmás

Halad a munka az Aradi vértanúk terén, kész az új aszfalt, felfestették a zebrákat és a bringasávot is

“Leaszfaltozták az Aradi vértanúk terének többször fölbontott, és foltozgatott részét, fölfestették a zebrákat és a bringasávot. A forgalmi rend nem változott a korábbihoz képest, az útszakasz a kerékpározóknak két irányban használható” – szúrta ki a CM365 – Magyar Kerékpárosklub Szeged.

Június eleje óta tartanak a munkálatok az Aradi vértanúk terén. Teljesen megújul a tér és a környező járdák, utak is. A munka egészen jól halad, a kerékpáros klub szerint az új aszfalt már elkészült, az útszakasz pedig ahogy eddig, úgy ezek után is a kerékpározóknak két irányba használható. A burkolatra festett jelek tartós kivitelben készültek, így várhatóan nem kopnak le egyhamar – tették hozzá.

A kerékpárút mellett viszont még dolgoznak, a tér ugyanis új klinkertéglás támfalat kap. Sőt, a téren található szökőkutat is rendbe teszi, és újra működőképessé varázsolja a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb