Smart Szeged

Közel az apokalipszis: Magyarósi Csaba földrengést csinált Szeged mellett

Földrengést csináltunk Szeged mellett! – írta legújabb videójának bevezetőjében kishazánk elsőszámú Youtubere, Magyarósi Csaba, aki ezúttal Deszken forgatott, meg persze, a Földet is megmozgatta. A Richter-skála szerinti 5-6 erősségű földrengést a KöltözzMA csapatával közösen idézte elő a vlogger, sőt, a Szeged365 stábja is ott volt. Ami fontos: senki sem sérült meg, leszámítva 10-15 tányért, néhány borospoharat és egy befőttesüveget, meg persze az agyunkat, ami azóta is úgy rázkódik, mintha még mindig bent lennénk a rázkódó SiP paneles gyorsházban.

EXTRÉM ÉPÍTŐIPARI KÍSÉRLET, A KÖLTÖZZMA CSAPATÁVAL

Az extrém építőipari kísérletről EBBEN és EBBEN a Szeged365 cikkben számoltunk be, a lényeg, hogy a KöltözzMa deszki telephelyén egy két szintes, grafitos-magnéziumos gyorsházat húztak fel a csapattól megszokott 24 órás gyorsasággal szerkezetkész szintre, úgy, hogy egy speciális, a földrengések szimulálására hivatott eszközre építették rá a házat.

Mint Rahne Eric rezgésmérési szakértőtől a helyszínen megtudtuk, a gép úgy rázta több órán keresztül a házat, mintha a Richter – skála szerinti 5-ös, 6-os amplitudójú földrengés sújtotta volna Deszket (na jó, csak az érintett házat, ami ugye, Deszken volt).

TÖBB ENERGIA SZABADULT FEL, MINT 1945 NYARÁN NAGASAKIBAN

Nádasdi Csaba, a vállalkozás alapítója azzal szemléltette a generált földrengés erejét, hogy a mostaninál gyengébb, 4.5-ös erősségű esemény akkora energiát szabadít fel, mint a Nagasaki városára 1945. augusztus 9-én ledobott 20 kilotonnás atombomba. Ahhoz, hogy ekkora terhelést kibírjon egy ház, speciális kötőelemekre és azok mérnöki pontossággal történő elhelyezésére van szükség. Mint Csaba elmondta, ezeket a különleges csavarokat nem kifejezetten a teszt miatt vetették be, alapból, az összes általuk legyártott és felépített grafitos MgO SiP gyorsháznál alkalmazzák őket.

Hogy kibírta-e a földrengést a KöltözzMa gyorsháza, nem áruljuk el (bár ha gyakran olvasod a Szeged365-öt, már úgyis tudod), helyettünk megteszi Magyarósi Csaba:

A KöltözzMA forradalmian új, grafitos-magnéziumos SiP panelből készülő gyorsházait Szeged mellett találod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb