Smart Szeged

Megkezdték a Fő fasor ivóvízvezeték-rekonstrukcióját, a tömegközlekedést is terelik

Megkezdték a Fő fasor ivóvízvezeték-rekonstrukcióját Szegeden. Kovács Tamás alpolgármester azt nyilatkozta, hogy a beruházás mintegy félmilliárd forintból valósul meg. A korszerűbb csöveknek köszönhetően javul a hálózati nyomás és a vízminőség is.

“Több ezer otthon ivóvízcsövét cseréljük ki Újszegeden. A félmilliárd forintból megvalósuló mélyépítési munkák után faltól falig felújítjuk a Fő fasor útburkolatát. A munkákat ma kezdték, emiatt a Bertalan hídról érkezők nem tudnak balra kanyarodni, de aki a Sportcsarnok felől jön, jobbra be tud kanyarodni a Fő fasorra. Kerülni a Jobb- és Bal fasor irányába javasolt” – hangsúlyozta az alpolgármester, majd azt is hozzátette, hogy a buszforgalmat ideiglenes megállókkal és módosított útvonallal biztosítják. A munkálatok novemberre fejeződhetnek be. 

MA KEZDENEK TÁBLÁZNI AZ ILLETÉKESEK

Mihálik Edvin mindezek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy mától tábláz a szolgáltató, utána tervezetten július végéig bontási, feltárási munkákat végez a Szegedi Vízmű a Fő fasor és a Temesvári körút sarkán, időszakos lezárás mellett. A munkálatok ideje alatt az érintett területeken – ütemenként, szakaszosan – parkolási tilalomra, illetve időszakosan útlezárásra és forgalomelterelésre is kell számítani.

Mindeközben a dorozsmai nagy kereszteződésben is zajlik amunka, itt a MÁV dolgozik:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Fotók: Kovács Tamás FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb