Kikapcs

Különleges vendégek voltak a szegedi Hetedhét Hungarikon kiállításon: Ónodi Eszter, Lakatos Márk, Mészáros Máté és még Kiss-Rigó László is megnézte a tárlatot

Különleges vendégeket köszöntöttek a Hetedhét Hungarikon kiállításon a Fekete házban: Ónodi Eszter, Lakatos Márk és Mészáros Máté is megnézte a tárlatot. Sőt, még Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök is érdeklődve tekintette meg a kiállítást, aki a Fekete párduc és a Szent Bal között fotózkodott.

A Móra Ferenc Múzeum azt írja a közösségi oldalán, hogy Kárpáti Tamás, a különleges tárgyak gyűjtője tartott tárlatvezetést a Szegedi Szabadtéri Játékok Chicago című előadásában szerepelő sztároknak, akik napok óta a városunkban tartózkodnak.

Mint megtudtuk, a tárlatvezetés mellett Kárpáti Tamás bemutatta a Hetedhét Hungarikonról szóló könyvét is a vendégeknek, előtte pedig a Maláta kézműves sör- és grill kertben töltötték az időt, ahol már Borbély Alexandra és Nagy Ervin is feltűnt.

AZ ÉV VÉGÉÉIG LÁTHATJUK A KIÁLLÍTÁST

A Fekete ház Hetedhét Hungarikon című kiállítás május 10-én startolt. Itt látható például Benedek Tibor legendás köpenye, a méltán emlékezetes angol-magyar mérkőzés sípja, de még Niki Lauda aláírt sapkája is. A tárlatot egyébként az év végééig tekinthetjük meg Szegeden.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Fotó: Linczer-Katkó Izabella/Móra Ferenc Múzeum

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb