Kikapcs

Jó hír: egyre kevesebb a pénzünk, de ifj. Boros Gyula egykori munkahelyétől nyert több, mint 338 milliót: ma ebből a pénzből tartanak görkoris napot Szegeden

Korábban megírtuk, hogy ifj. Boros Gyula, a Senior Center lemondott vezetőjének fia, egykori munkahelyétől az Ifjúsági Háztól nyert több, mint 339 milliót, vissza nem térintendő támogatás formájában. Amikor egyre kevesebb pénz jut az önkormányzatnak alapvető funkcióinak ellátására, legalább szabadtéri rendezvények, filmvetítések, és egyéb családi napokra jut pénz. A kérdés természetesen az, mekkora haszonnal dolgozik ifj. Boros Gyula cége, mennyien tudnak a szegediek közül részt venni ezeken a rendezvényeken.

Ebben a pillanatban kezdődik a GÖRKORIS NAP A BÚVÁR TÓNÁL című rendezvény. Érdemes kilátgatni, mutatjuk a programot:

Korábban megírtuk azt is, hogy volt olyan rendezvény is, ahol sajnos nem sokan voltak az előadáson. A helyi MSZP-s képviselővel együtt mindösszesen 6 főt számoltunk meg, az amúgy érdekes és hasznos előadáson. Mennyit költ ifj. Boros Gyula, a Green Team Event & Marketing Kft. tulajdonosa a rendezvények ismertetésére, hogy senki nem maradjon le róla? Erről nem kaptunk információt, de megírtuk korábban, hogy volt amikor egy programot sem hirdettek meg:

Természetesen több sikeres rendezvényt is szerveztek, ahol még az eszközökre sem kell költenie a rendkívül szerencsés ifj. Boros Gyulának, hiszen a SASMOB milliárdos EU-s pályázaton beszerzett eszközöket tudják használni. Erről itt is írtunk:

Arra kérjük a Szeged365 Family-t, hogy amennyiben időtök engedi vegyetek részt a rendezvényeken, és ha tetszik nektek, akkor küldjetek fotót. Sok filmvetítés érkezik, amit egyébként már évek óta szervez a város, akkor még nem ifj. Boros Gyula cége a Green Team Event & Marketing Kft. gyarapodott belőle. Most viszont itt láthatjátok az összes rendezvényt, amiből több százat kell szerveznie a cégnek.

Egyébként rendkívül szerencsés ifj. Boros Gyula: nem csak Szeged város sok milliójából rendezett rendezvényeket tud lebonyolítani, de vissza nem térintendő támogatást kap az EU-tól is, így a munkaerőre sem kellett saját zsebből költenie:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb