Sport

“Ha valami csinálunk, azt csináljuk jól, nagyban és korrekt áron” – újabb családtaggal bővül a szegedi Global Fitness, akik már Budapesten is terjeszkednek

Óriási dobásra készül a Global Fitness, Szeged legnagyobb aerobic és spinning komplexumát nyitják meg szeptemberben – írtuk pár hete, azóta pedig felpörögtek a munkálatok az új helyszínen, amelyet nemrég Lázár Edinával, az újdonság háziasszonyával közösen mutattunk be. Soron következő Global-interjúnkban Neu László szakmai vezetőt faggattuk, aki a szegedi újdonság mellett egy – talán – még nagyobb durranásról is lerántotta a leplet.

Mint a komoly cselgáncs-múlttal rendelkező, a Global Fitness életében a megnyitás óta hangsúlyos szerepet vállaló szakember elmondta, a nyári időszakot arra használják, hogy tovább tökéletesítsék Szeged meghatározó konditermét:

  • a korábban bejelentett, 50 biciklis spinning – és 100 fős aerobic-terem mellett
  • teljesen felújítják az öltözőjüket,
  • plusz a vendégek számára díjmentesen használható Global-szauna is megújulva tér vissza hamarosan.

“Ha valamit csinálunk, azt csináljuk jól, nagyban, és a lehető legkorrektebb áron” – magyarázta az üzletpolitikájukat, ami Szeged után Budapesten is bevált:

lokálpatrióta büszkeség, hogy immáron a főváros legnagyobb edzőtermét is szegediek irányítják.

Mint Neu László elmondta, a következő fontos Global-mérföldkő – a szeptemberben debütáló szegedi aerobic-komplexumot követően – is Budapesthez kötődik majd, ahol az ősszel meg fogják nyitni a sorban harmadik konditermüket is.

A Global Fitness termeit az alábbi helyeken találod:

  • Szeged, Makkosházi körút 1.
  • Budapest, Soroksári út 166.

Coming soon: Global aerobic – és spinning terem (2023. szeptember), Global Fitness Budapest 2.0 (2023. őszén).

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb