Smart Szeged

Belehúzott a Magyar Közút: biztonságosabb és jobb minőségű lett az út Szentes és Hódmezővásárhely között

Befejeződött a Szentest Mindszenten át Hódmezővásárhellyel összekötő, 4521-es jelű út kettő, összesen 4,4 kilométeres szakaszának felújítása. Az uniós támogatással, 686 millió forintból elkészült beruházást augusztus 10-én adták át – tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Mint írták, a Szegvár-Mindszent-Hódmezővásárhely útvonalon futó pálya az alábbi módon újult meg:

  • Szegvár és Mindszent térségében a Duna Aszfalt Zrt. dolgozott a 10+105 és a 13+056-os szelvények között,
  • míg Mindszent kül- és belterületét érintve a Strabag Általános Építő Kft. volt a kivitelező a 14+170 és a 15+596,5-ös szelvények között.

A közlemény szerint az útrekonstrukció egy tágabb projektcsomag része, melynek elnevezése Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében III és összesen bruttó 1,5 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósul meg.

BIZTONSÁGOSABB ÉS JOBB MINŐSÉGŰ LETT AZ ÚT

A Magyar Építők szerint a felújítás részeként a szakemberek gondoskodtak a meglévő útfelület profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően aszfaltkiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épült. Sor került a KRESZ-táblák cseréjére és új tartós burkolati jelek festésére. A beruházásnak köszönhetően biztonságosabb és jobb minőségű lett az út – derül ki a közleményből.

A beruházás ünnepélyes átadásán 2023. augusztus 10-én a résztvevőket Farkas Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte, majd beszédet mondott

  • Gémes László Csongrád-Csanád Vármegye Közgyűlésének elnöke,
  • Zsótér Károly Mindszent polgármestere,
  • Tóth Péter Szegvár alpolgármestere
  • és Hunkó József a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád-Csanád vármegyei igazgatója.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb