Szegedi Arcok

Novák Katalin saját maga fizette az egyedi tervezésű fürdőruhát, amiben átúszta a Balatont

“A Sándor-palota nem költött olyan ruhadarabra, amelyen a köztársasági elnök neve vagy monogramja található” – válaszolta a Magyar Hang közérdekű adatigénylésére a köztársasági elnök hivatala. A Magyar Nemzet egykori dolgozói által 2018-ban alapított lap azt követően repült rá a témára, majd küldött kérdéseket Novák Katalin hivatalának, hogy a szegedi köztársasági elnök egyedi tervezésű, saját monogramjával ellátott fürdőruhában úszta át a Balatont.

“Az érintett ruhadarabok tervezési és gyártási költségeit Novák Katalin köztársasági elnök fizette”

– válaszolta a Sándor-palota.

Július 22-ről 23-ra, avagy szombatról vasárnapra halasztották a 41. Lidl Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között, miután az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint aznapra zivatarokat vártak. Az eseményen – melyről a Szeged365 élőben tudósított – rengeteg szegedi résztvevővel találkoztunk, sőt,

Magyarország első szegedi, egyben első női köztársasági elnöke, Novák Katalin is ott volt, aki a férjével, Veres Istvánnal első alkalommal úszta át a magyar tengert.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb