Közélet

Célzott ellenőrzést tartott a rendőrség az utakon, mutatjuk, hányan nem kötötték be magukat és hány esetben nem használták a gyermekbiztonsági üléseket

Az elmúlt egy hónapban a közúti közlekedés során 277 gyermek életét veszélyeztették a sofőrök azzal, hogy az autóban nem használták a gyermekbiztonsági rendszert. Több mint 12 ezren nem kötötték be magukat – derült ki a rendőrség célzott ellenőrzésének országos összesítőjéből.

Mint kiemelték, az Országos Rendőr-főkapitányság 2023 márciusában indította el a Csat(t)lakozz! kampányt, amely a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használatára, azok megkérdőjelezhetetlen fontosságára fókuszál. A kampány keretében a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a passzív biztonsági eszközök használatára a közlekedésbiztonság javítása, a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek számának csökkentése, valamint a baleseti sérülések súlyossági fokának mérséklése érdekében.

CÉLZOTT ELLENŐRZÉST TARTOTTAK

2023 júliusában célzott ellenőrzést tartottak a rendőrök, amelynek időtartama alatt – figyelembe véve a járművekben utazókat is – összesen 12 008 ember nem csatolta be magát. Mint tovább kiemelték, látható, hogy még mindig nagyon sok sofőr gondolja úgy, hogy biztonsági öv nélkül vezet. Ezt támasztja alá az, hogy júliusban

  • 10 035 járművezető nem kötötte be magát.
  • Az autóban elöl ülőknél 1432 esetben észlelték a rendőrök, hogy becsatolt öv nélkül utaztak.
  • De a hátsó ülésen utazók sem jeleskedtek a szabályok betartásában, közülük 541-en ignorálták a biztonsági övet.

Riasztó az a tény, hogy az ellenőrzések során a felnőttek 277 esetben nem használták a gyermekbiztonsági üléseket. Ezzel kockáztatták azt, hogy egy esetleges balesetnek akár élethosszig tartó nyomát viseljék a testükön a gyerekek, de bekövetkezhetett volna ennél súlyosabb tragédia is.

ELSŐSORBAN LAKOTT TERÜLETEN BELÜL NEM TARTOTTÁK BE A SZABÁLYOKAT

Az adatok azt mutatják, hogy elsősorban lakott területen belül nem tartották be a szabályokat, ahol 10 610-en utaztak védelem nélkül. Lakott területen kívül 967-en, autópályán 431-en hagyták figyelmen kívül a biztonságot. A kampány során a rendőrök ellenőrizték a motorosokat is, és 69 olyan személlyel szemben intézkedtek, aki nem viselt bukósisakot.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb