Kikapcs

Hivatalosan is elindult a Szegedi Nemzeti Színház új évada

A mai társulati üléssel hivatalosan is elindult a Szegedi Nemzeti Színház 2023/24-es évada. Az idén 140 éves teátrumban már hetek óta zajlik a munka, sőt nyáron sem állt meg, a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióin, valamint a színházi kulisszák mögött szinte a teljes társulat dolgozott, és impozáns számokkal zárta az évadot, most pedig nagy lendülettel kezdi az újat – tájékoztatta szerkesztőségünket a színház.

„Mi, itt a színházban, nem magunknak dolgozunk, nem a saját céljainkra termelünk, nem hasznot hozó terméket gyártunk, hanem az ország kulturális identitásának meghatározó intézményeként, a legnagyobb szabadtéri fesztivál szervezőiként és lebonyolítóiként, évi mintegy 150.000 jegyet értékesítő kreatív alkotóbázisként szellemi-lelki tartalmat, szórakoztató kikapcsolódást kínálunk Szeged és környéke polgárainak és a városunkba utazó turisták tízezreinek” – ezekkel a gondolatokkal indította a társulati ülést Barnák László főigazgató, és azt is hozzátette, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok rekordbevétellel zárta az évadot.

63 EZER NÉZŐ TEKINTETTE MEG A SZABADTÉRI ELŐADÁSAIT

A Szabadtérivel kapcsolatban kiemelte továbbá, hogy 29 estén át a 17 különböző, igényes és változatos kikapcsolódást biztosító produkciót csaknem 63.000 néző tekintette meg, akik döntő többsége – a közönségkutatás eredménye alapján – nem szegedi lakos, hanem az ország más pontjaiból a fesztivál miatt látogatott a városba.

Dr. Binszki József, Szeged Megyei Jogú Város alpolgármestere megköszönte a színházban folyó színvonalas munkát, gratulált a társulatnak az elért eredményekhez. „A műsorválasztás igyekezett minden szempontot figyelembe venni, hiszen a nagy sikerű továbbjátszások, korábbi csodálatos produkciók mellett számos izgalmas újdonságot is láthat majd a közönség” –fogalmazott az alpolgármester.

Fotók: Szegedi Nemzeti Színház

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb