Kikapcs

Ezen a hétvégén felmehetünk a Városháza tornyába, és megleshetjük a Sóhajok hídját – ezekkel a programokkal várnak a Kulturális örökség napjai Szegeden

A szegedi Városházán nyílt nappal, valamint történelmi, építészeti, irodalmi sétákkal, épületbemutatókkal, ingyenes tárlatvezetésekkel és kézműves foglalkozásokkal startolnak Szegeden a hétvégén, szeptember 16-án és 17-én a Kulturális örökség napjai – közölték a szervezők.

MEGISMERHETJÜK A SOMOGYI – KÖNYVTÁR KEVÉSBÉ ISMERT TEREIT

Beszámolójuk alapján a programok Szegeden már szombat délelőtt elkezdődnek. Tíztől a Somogyi-könyvtár rendhagyó városi sétákkal és épületbemutató túrával kapcsolódik az eseményhez. Délután pedig a könyvtár kevésbé ismert tereit mutatják be az épületbemutató túrán.

BEMUTATKOZIK A VÁROSHÁZA, DE MEGTEKINTHETŐ LESZ A SÓHAJOK HÍDJA ÉS A TORONY IS

A programsorozaton vasárnap délelőtt tíztől nyílt napot szerveznek a szegedi Városházán, ahol megtekinthető lesz például a díszterem, az úgynevezett Sóhajok hídja, valamint lehetőség nyílik felmenni a toronyba is. A városházát a szegedi árvíz után Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint építették át 1883-ban. A historizáló – főként neobarokk – stílusú épület formavilágán felfedezhetők az építészpárosra később jellemző magyaros motívumok.

BELESHETÜNK A LANDESBERG – PALOTÁBA ÉS EGY KIS VERKLIMUZSIKA RÉSZESEI IS LEHETÜNK

Szombaton délelőtt tíztől városismereti sétákat is szerveznek Szegeden, ahol főként a századforduló kimagasló építészeinek, Magyar Ede, Lechner Ödön, Raichl J. Ferenc, Baumhorn Lipót és Kótay Pál egyedi szépségű, kivételes formakincsű szegedi alkotásait ismerhetik meg az érdeklődők. A programsorozat alkalmából a szervezők betekintést kínálnak a Landesberg-palotába is egy szervezett épületvezetésen, kiegészítve egy kis múltidéző verklimuzsikával.

A szegedi programokat továbbá kézműves foglalkozás, irodalmi kultúrséta, színházi élményséta, zsinagógabejárás, egyetemi épületbemutatók, valamint a belváros legjelentősebb tereire fókuszáló bemutatók színesítik.

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSTÚRÁVAL KÉSZÜL

Hódmezővásárhelyen az érdeklődők rendhagyó várostúrán vehetnek részt, ahol megismerkedhetnek az Andrássy utca, a Kossuth tér és a Dr. Rapcsák András út egykori és mostani épületeinek történetével, bepillantást nyerhetnek Hódmezővásárhely építészeti örökségének 20. század második felében bekövetkezett változásaiba. A sétát követően múzeumpedagógiai foglalkozás lesz a Tornyai János Múzeumban.

A programsorozathoz a vármegyéből csatlakozik még Csongrád, Kiszombor és Mindszent is, ahol szintén városnéző séták, történelmi- és épületbemutatók lesznek.

Bővebb infókat és a részletes programokat IDE kattintva éred el.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb