Sport

“Rutinos versenyzőként bízom abban, hogy ki tudom hozni magamból a maximumot” – jövő kedden Nagy Péternek szurkolhatunk a rijádi súlyemelő világbajnokságon

Nagy Péter Európa-bajnoki bronzérmes szegedi súlyemelőnek nem volt zavartalan a felkészülése, mégis bízik a jó szereplésben a rijádi világbajnokságon, amely kiemelt állomása a párizsi olimpiára kvalifikáló versenysorozatnak.

A 37 éves szegedi sportoló az M1 aktuális csatorna megkeresésére elárulta, hogy megkapott minden lehetőséget a felkészülésre, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság biztosított számára. Ebből három hét edzőtáborozást tudott vállalni, mivel egy hónappal ezelőtt megszületett kisfia, így gondolatai inkább a családja körül forogtak.  


“BÍZOM ABBAN, HOGY A VILÁGBAJNOKSÁGON ÖSSZEJÖN EGY JOBB EREDMÉNY”

A háromszoros Eb-bronzérmes súlyemelő kiemelte, hogy ezzel együtt pályafutása során először – a családja mellett – csak a sportra koncentrálhat, ugyanis március óta tagja a Magyar Honvédség Sportszázadának, ami hatalmas segítség számára. “Nem a legjobb formámban várom a világbajnokságot, de rutinos versenyzőként bízom abban, hogy a versenyen ki tudom hozni magamból a maximumot” – hangsúlyozta a tokiói olimpián hetedikként záró egyetlen magyar súlyemelő. “A szövetségi kapitánnyal rendbe raktuk a mozgásomat az edzőtáborban, és azóta jobban mennek az edzések. Az utóbbi két hétben már jól jöttek a súlyok, ezért bízom abban, hogy a világbajnokságon összejön egy jobb eredmény.”

“LESZ MÉG HÁROM VERSENYEM, AHOL, HA KELL, LEHET JAVÍTANI”

Nagy Péter szerint az új kvalifikációs rendszer előnye lehet, hogy csak egyszer kell nagyot emelni, és nem egy adott időszak eredményeit veszik alapul. “Ha most nem jön össze egy nagyobb súly vagy helyezés, akkor sem történik tragédia, mivel lesz még három versenyem, amin lehet javítani” – hangsúlyozta Nagy, aki 380-390 kilogramm fölötti eredménnyel lenne elégedett a szaúdi fővárosban, azonban a jövő évi, párizsi olimpiára 400 fölötti teljesítménnyel számol.

TELJESEN REÁLIS A 400 FELETTI KILÓ

“Teljesen megvan a realitása egy ilyen eredménynek, annyi kell hozzá, hogy végig tudjak csinálni sérülésmentesen egy komplett felkészülést, és akkor szerintem meg lehet a 400 feletti kiló. Úgy számoltam, hogy jövő áprilisban, az utolsó kvalifikációs versenyen jöhet ki a csúcsforma, és ott kell megmutatnom, mire vagyok képes” – zárta gondolatait Nagy Péter.

Rijádban a magyar színeket ketten képviselik. A 87 kilós békéscsabai Mitykó Veronika pénteken, a plusz 109 kilogrammos Nagy Péter pedig jövő kedden, a vb utolsó napján lép versenypódiumra. Mitykó súlycsoportjában 18, Nagyéban 43 emelőt neveztek.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb