Kikapcs

A hajózás és a repülés együttes élménye – először landolt hidroplán a Tiszán

A Tiszán landolt az Aeroexpress tavaly bemutatott Cessna 206 amfíbiája, amely a Szegedi Nemzetközi Repülőnap alkalmából érkezett a Napfény Városának kikötőjébe. A hidroplános repülés magyarországi beindításán fáradozó cég repülője még a szeptember 8-9-i repülőshow alkalmából járt a városban, mindkét nap meg lehetett csodálni.

Mint az Aeroexpress mostani közleményéből kiderült, a gyakorlórepülések hosszas előkészítés után, a Szegedért Vízisportbarát Egyesület együttműködésével és a Szolchrom hajósiskola szakembereinek biztosításával jöttek létre. Az esti órákban a hidroplán belvárosi kikötését számos érdeklődő követte partról és a Belvárosi hídról, ami nem csoda, hiszen a magyar repülés történetében nincs feljegyzés arról, hogy valaha járt volna hidroplán a Tiszán – írja az Airportal.

JÖVŐRE AKÁR KI IS PRÓBÁLHATJUK

Báló Tamás, a Szegedi Közlekedési Társaság repülőtéri üzletágának vezetője rámutatott: bár a népszerű rendezvény sétarepülés programjában ugyan idén még nem szerepelt a hidroplán, de a mostani sikeres üzem alapján jövőre akár már az érdeklődő közönség is kipróbálhatja a tiszai landolás élményét. Molnár Zsolt, a Szegedért Vízisportbarát Egyesület elnöke az előzményeket felidézve elmondta: mivel az egyesület legfőbb célkitűzése az idegenforgalmi turizmus, valamint a hajós élet fellendítése a Tiszán, régi gondolati törekvés, hogy Szegeden vízi leszállóhely is erősítse a helyi turizmus egyik pillérét. Az Aeroexpress tavalyi sikeres dunai és balatoni leszállásai ösztönözte őket arra, hogy felvegyék a kapcsolatot a légitársasággal és együttműködési megállapodásban rögzítsék közös törekvéseiket. A terv 11 hónap alatt jutott el a közelmúltbeli megvalósulásig.

A VÍZIREPÜLÉS A RENESZÁNSZÁT ÉLI

“A vízirepülés reneszánszát éli Európában, ami nem véletlen, hiszen jelentősége többszörös: a turisztikai attrakciótól a taxirepülésekig, rendészeti feladatokban és katasztrófavédelemben számos területen teremt értéket, ezért igyekszünk a fejlesztésével élen járni Közép-Európában” – jelentette ki Széchey Márton, az amfíbia parancsnoka, aki vízirepülő kiképzését lengyelországi tavakon kapta és Norvégiában fejlesztette tovább. Az Aeroexpress-alapító oktatókapitány hozzátette: a digitális világban egyre nagyobb értéke van a valós aktivitásoknak, a hidroplán pedig a hajózás és a repülés együttes élményét adja, ami a Tiszán a part menti fasorok közé besüllyedve, és vízre leszállva a vártnál is mélyebb benyomást tett a személyzetre, melynek immár Farkas Imre kiemelkedő tapasztalatú szegedi repülőoktató is tagja volt.

ÚJDONSÁG A TISZÁN

A fel- és leszállásokat biztosító vízi személyzet nevében László György kiemelte: több évtizedes szegedi hajós tapasztalattal is meghatározó lépcsőfok szakmai pályafutásában a hidroplánnal történő együttműködés, hiszen a vízen kisgéphajóként manőverező jármű mindenkinek újdonságot jelentett a Tiszán, mégis minden folyamat gördülékenyen ment, a repülőgép pedig kiválóan működött együtt a folyón a többi vízi járművel.

A vízirepülés hazai újraformálása innovatív gondolkodást igényel nemcsak tőlünk, hanem számos partner részéről is, ezért is vagyunk hálásak Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak is a hajózási és légügyi környezetvédelmi hatóságok mellett, mert nyitottak az újításokra – hangsúlyozta Somogyi-Tóth Dániel, az Aeroexpress társalapítója.

Forrás: Aeroexpress, Aeropark

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb