Közélet

Életveszélyes állapotban vannak az esztergomi robbantásban megsérült rendőrök

Robbantás történt szerda este Esztergomban egy családi háznál, melynek következtében a TEK egyik munkatársa is életét vesztette, több rendőr, valamint tűzoltó pedig megsérült – írtuk meg csütörtökön reggel, majd ma az is kiderült, hogy életveszélyes állapotban vannak az esztergomi robbantásban megsérült rendőrök.

Az ügyészség éjszaka kiadott, az MTI által idézett közleményében azt írta, az eddig beszerzett adatok szerint szerdán a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő, és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre. A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő. A robbanás következtében a TEK egyik munkatársa életét vesztette, és az elkövető is meghalt.

TÖBB KÓRHÁZBA SZÁLLÍTOTTÁK A SÉRÜLTEKET

A tragikus kimenetelű esztergomi robbantás után több, súlyos állapotban lévő sérültet szállítottak kórházba. Az eddigi értesülések szerint ezeket az embereket a közeli – esztergomi és tatabányai – kórházakba szállították, ahol jelenleg is küzdenek az életükért. Az Index időközben azonban kiderítette, hogy nem csak ezekben a kórházakban fekszenek olyanok, akik a robbantásban szereztek égési sérüléseket. A lap nemrég arról értesült, hogy Budapesten, a Honvédkórházban is ápolnak sérülteket. Hogy pontosan hány ilyen sérültet ápolnak jelenleg, illetve milyen állapotban vannak, azt a kórház egyelőre nem hozta nyilvánosságra. Az Index azonban úgy értesült, hogy a Honvédkórházban ápolt sérültek életveszélyes állapotban vannak.

A robbanásban megsemmisült ház romjai – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb