Mindenmás

Kiderült, miért hibásodott meg a biztosítóberendezés kora reggel Kopáncsnál, az egyik tram-train dízelmeghajtással vonatta be a másikat

A vásárhelyi Népkert és Kopáncs közötti biztosítóberendezési hiba miatt késtek hétfőn kora reggel a Szeged felé tartó vasútvillamosok, és a vonatok is – írtuk meg kora reggel, azonban délelőtt az is kiderült, hogy mi okozta a biztosítóberendezés meghibásodását. A Hódpress információi szerint villám csapott a biztosítóberendezésbe Kopáncsnál.

A hétfő reggel kimaradásokkal, késésekkel kezdődött a Szeged-Hódmezővásárhely vonalon. A vonatok késését, torlódását az okozta, hogy hajnalban villámcsapás érte a biztosítóberendezést Kopáncsnál, így az utasok a Vásárhelyen hiába vártak a 6:47-es tram-train indulására. A később ugyan elindult, de Kopácsnál már – a vasútvillamoson utazók szerint – vagy hat szerelvény várakozott. Az utasok egyébként csak reggel 8 után érkeztek meg Szegedre.

EGYMÁST VONTATTÁK A TRAM-TRAIN SZERELVÉNYEK

Azt, hogy nincs minden rendben a közlekedésben, nem csak a járatot jelző tájékoztatótáblán olvashatták az utazni vágyók, hanem délelőtt fél 9-kor a Kossuth téri megállóban állók is tapasztalhatták. Szeged felől ugyanis akkor érkezett be két, egymást vontató tram-train szerelvény, ráadásul az első nem is elektromos városi üzemben működött, hanem dízelmotorral – emelte ki a lap.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb