Közélet

Szijjártó Péter: új világrend van kialakulóban

“Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan” – írta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.

Szijjártó Péter szerint sajnos, komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk – jegyezte meg a külügyminiszter. Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak.

Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez – szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette: a kínai elnök kezdeményezése, az Egy övezet, egy út ezt a célt szolgálja. “Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este” – tudatta a külügyminiszter.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb